Négy körmendi egyetemista kap ösztöndíjat a várostól

Meghozta döntését a körmendi önkormányzat Társadalmi és Ifjúsági Ügyek Bizottsága arról, hogy ki kapja az idei évben a Batthyány-ösztöndíjat. A kiírásra olyan körmendi lakhellyel rendelkező diákok jelentkezését várták, akik felsőoktatási intézményben tanulnak, államilag támogatott első alapképzésben vesznek részt, szociálisan rászorulók vagy tanulmányi átlaguk 4,5, vagy ennél magasabb. A bizottság úgy döntött, hogy a 12 pályázó közül a 2014-2015-ös tanév II. félévében 4 egyetemista kap havi huszonötezer forintnyi ösztöndíjat. Varga Éva, Herczeg Boglárka és Csihar Marcell Tamás szociális alapon, Csilinó Marietta pedig tanulmányi eredménye alapján kap támogatást.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek