Szezonnyitó rendezvény a Kalandvárosban

Március 28-án zenés, rajzos rendezvénnyel kedveskedik a gyerekeknek a Kalandváros. Az idei szezont hivatalosan megnyitó eseményen a szervezők kézműves kuckóval, animációval, apró meglepetéssel is várják a lurkókat szombat délután.

Ahogy az elmúlt tizenhárom évben, úgy idén is kellemes, biztonságos környezetben, izgalmas eszközöket használva játszhatnak, ügyesedhetnek kicsik és nagyok az élményparkban. A tavaszi nyitás előtt természetesen megtörtént a szokásos karbantartás, a SZOVA Zrt. munkatársai kihelyezték a télen raktárban tárolt elemeket, megszerelték, lefestették a javításra szorult játékokat. A Kalandváros a héten még némileg rövidített nyitva tartással, 9-18 óráig várja a kikapcsolódni és mozogni vágyó gyerekeket és kísérőiket, március 30-tól pedig visszaáll a megszokott rend, és 19 óráig lesznek tárva az élménypark kapui. A jegyárak sem változtak tavaly óta, a szombathelyiek Szent Márton-kártyával 390 forintért, a nem szombathelyiek 590 forintért válthatnak belépőjegyet a létesítménybe.

A város legnagyobb játszótere a szombati rendezvényen kívül még négy programmal várja a gyerekeket 2015-ben: május 31-én megemlékeznek a gyermeknapról, üdvözlik a nyári szünet beköszöntét június 20-án, majd a vakáció vége adja az apropóját az augusztus 30-i eseménynek. Az év szezonzáró buliját pedig a tervek szerint október 24-én tartják az élményparkban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek