180 tonna élelmiszert gyűjtött rászorulóknak a Karitász

Több mint 180 tonna élelmiszer érkezett a Katolikus Karitász nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtési akciójára. Az adományokból húsvéti ajándékcsomagokat készít rászorulóknak a szervezet. A gyűjtés során a templomokba érkező adományokat a plébániák karitász önkéntesei válogatják szét, és állítanak össze csomagokat a plébánia területén nehéz helyzetben élőknek. A megmaradó adományok sem vesznek kárba, ezeket az egyházmegyei karitászközpontok osztják szét hajléktalanoknak és rászoruló családoknak. Az átlagosan nyolc kilogrammos csomagokban liszt, olaj, rizs, cukor, tészta, konzervek, tea, készétel konzervek és édességek lesznek. Az ajándékcsomagokat több helyen kiegészítették húsvéti apróságokkal is a gyermekek számára, valamint húsvéti ajándékkártyákat is készítenek mellé az önkéntesek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek