Felfegyverkezve, közfeladatot ellátó személy kirablása miatt emelt vádat a Vas Megyei Főügyészség egy fiatalkorú férfi és társa ellen. Ők az ügyészség 2014. március 10-én Karakón megtámadták a mobil posta sofőrjét, akit késsel fenyegetve arra kényszerítettek, hogy adja át a nála lévő készpénzt. A vád szerint ketten együtt tervelték ki a bűncselekményt. Az egyikük figyelte, mikor érkezik a postásautó, majd a másikuk leintette azt. Az autó lehúzott ablakán át a kést a sofőr nyakához szorította, és pénzt követelt tőle. A postás ekkor 206 ezer forintot adott át.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!