Napi 24 órás biztonsági őrizet alatt áll a BBC vezérigazgatója. A brit hadsereg különlegesen kiképzett egykori kommandósaiból álló biztonsági szolgálat védi. Halálos fenyegetést kapott ugyanis azután, hogy menesztette a Top Gear frontemberét. Az autós műsor a világ egyik legsikeresebb TV-s produkciója, százmilliók nézik. A műsorvezetőt azért rúgták ki, mert nemrég úgy orrba verte a program egyik producerét, hogy kórházba kellett vinni. A férfi bűne az volt, hogy a forgatás után nem várta meleg vacsora a stábot a szállodában. A műsorvezető brutalitása sem szegte kedvét a rajongóknak, több mint 1 millió támogató aláírást gyűjtöttek a férfi visszahelyezése érdekében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!