Végeztek a tavaszi szántásokkal Vas megyében

Jelenleg az április közepétől kezdődő vetéseket készítik elő, elszórják a műtrágyát, gyomirtózzák az őszi repcét és a gabonát a vasi földeken. Ezzel lassan haladnak az elmúlt napok szeles időjárása miatt. A hónap közepe után aztán a kukorica-, szója- és napraforgómagokat vetik majd el. Marlovits Norbert, Vas megyei mezőgazdasági vállalkozó rádiónknak elmondta márciusban egyáltalán nem esett az eső, ez a belvizes időszak után most tovább hátráltatta az őszi búza fejlődését, ami a megszokotthoz képest legalább két héttel van elmaradva.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek