Cseppnyi önbizalom-program már negyedszer Szombathelyen

Négy szombathelyi háziorvosi rendelőben tartanak tanácsadást, hogy segítsék az inkontinenciában szenvedőket. A vizelettartási zavar a lakosság közel 7 százalékát érinti. A betegek többsége azonban ellátatlan, mert nem szívesen beszélnek róla, nem ismerik fel a tüneteket, és nem tudják, hogy létezik megfelelő megoldás a problémájukra. A kezdeményezés a háziorvosi asszisztensek közreműködésével szeretné elérni, hogy az érintettek szégyenérzet nélkül beszéljenek a témáról. Eddig már több mint 60.000 érdeklődő vállalta fel, hogy problémájáról beszél az orvosával.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek