Közös állásfoglalást adott ki öt egyetem – köztük az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem illetékes tanszéke, valamint a Médiakutató Alapítvány a kommunikációs alapképzés tervezett megszüntetése ellen. A nyílt levél szombaton jelent meg az ELTE blogján – írja a HVG. A levélírók mélységes aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy a kormány várhatóan 2016-tól megszüntetné a kommunikáció- és médiatudomány alapszakot. Arra kérik az Emmi-t, hogy a minisztériumi tervezetet a szakmai fórumok számára tegye hozzáférhetővé, hogy egyeztethessenek, és lehetőség szerint konszenzusos végeredmény szülessen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!