Evezős verseny

Nemrégiben egy amerikai és egy japán cég nyolcevezős versenyt rendezett a Dunán. A verseny előtt mindkét csapat keményen edzett, hogy a lehető legjobb teljesítményt érjék el. Mikor eljött a nagy nap mindkét csapat tagjai nagyon jó formában voltak, mégis a japánok nyertek 1 km-es előnnyel.

Nemrégiben egy amerikai és egy japán cég nyolcevezős versenyt rendezett a Dunán. A verseny előtt mindkét csapat keményen edzett, hogy a lehető legjobb teljesítményt érjék el. Mikor eljött a nagy nap mindkét csapat tagjai nagyon jó formában voltak, mégis a japánok nyertek 1 km-es előnnyel.

A vereség igen érzékenyen érintette az amerikai csapatot, teljesen mélypontra kerültek. A felső vezetés úgy döntött, feltétlenül kideriti a megsemmisítő vereség okát, ezért rögtön alkották is egy csapatot, akik ezen a "prodzsekten" dolgoztak.

Feladatuk az volt, hogy alaposan kivizsgálják az ügyet és megfelelő segitséget nyújtsanak. A sok vizsgálat után kiderítették, hogy a japánoknál heten eveztek, s egy ember kormányzott, míg az amerikai csapatnál egy ember evezett és heten kormányoztak. A felső vezetés erre rögtön igénybe vette egy tanácsadó cég szolgálatait, s arra kérte őket, készítsenek tanulmányt az amerikai csapat struktúrájáról.

Jelentős költségek kifizetése után néhány hónap múlva a tanácsadó cég arra a következtetésre jutott, hogy az amerikai csapatban túl sokan kormányoztak és túl kevesen eveztek.

A japánokkal szembeni következő vereséget elkerülendő megváltoztatták a csapat felépítését. Most négy kormányosra volt, két főkormányos, egy kormányigazgató s egy ember evezett. Ezenkívül teljesítmény-értékelési rendszert vezettek be az evezősnél, hogy nagyobb teljesítményre ösztönözzék. "Bővítenünk kell evezősünk feladatait és nagyobb felelősséggel kell felruházni."

A következő évben a japánok nyertek, immáron 2 km-es előnnyel. A vezetés elbocsátotta az evezőst rossz teljesítménye miatt, eladták a csónakot is és leállítottak mindenféle beruházást az evezést illetően. A tanácsadó céget dicsérettel illették, a megtakarított pénzt pedig szétosztották a menedzsment tagjai közt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Humor