Nemrégiben a tanévkezdés ürügyén két végzős szombathelyi diákot kértünk fel arra, hogy mutassák be iskolájukat, és meséljenek arról, milyen a „Bolyaiban”, egy elitiskolában tanulni Milyen bolyais diáknak lenni? – Viziten Szombathely elitiskolájában 2010. September 09. 17:38 . A suli-bemutatónk sikerén felbuzdulva úgy határoztunk, az egyszeri ötletből sorozat lesz. Ezúttal azonban egy kevésbé elit helyet céloztunk be, egy szakképző intézményt. A választás a Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskolára esett, amelyet aztán szintén két diákkal, Annával és Dáviddal jártunk körbe. Ők meséltek, mi jegyzeteltünk...
Meglepő, de akadnak itt tiszta lány osztályok is
A legelső érzés, ami elfog a főépület folyosóin, miközben a megszeppent diákokkal elindulunk, hogy az egyformának tűnő kopottas folyosókon fogalmam sincs, merre lehetünk: hol jöttem be, és hova tartunk? A diákok mesélik, a belváros széli épület régen egy általános iskola volt, ez a régi szárny, amihez aztán egy újabbat is építettek – olyannyira sikeresen, hogy a különbséget elsőre nem is veszem észre. Dávid mosolyog ezen, ő hét éve koptatja a suli padjait (nem bukás miatt, csak másodszakmán maradt), de néha nehezen tájékozódik. „Nekem is évekbe került, mire kiismertem magam…”- így Anna.
A tantermekben közel hétszáz gyermek tanul, épp szünet van - mint egy hangyabolyban, kirajzanak a srácok. Srácok? Nem törvényszerűen csak fiúk tanulnak itt. Megtévesztő az iskola nevében az építőipari és a faipari jelző – mesélik, vannak tiszta lány osztályok is. A lakberendezők és a dekoratőrök közt alig pár fiút számlálni, az építősök és fások közt a lányok ritkák.
A középiskolai korosztály kétféle képzésben - szakközépiskolai és szakiskolai szinten – tanulhat itt, emellett technikus és felzárkóztató oktatás is van. Temérdek szak közül válogathatnak: képeznek például ács-állványozókat, burkolókat, kőműveseket, festő-mázolókat, tapétázókat, kályhásokat, bútorasztalosokat, épületasztalosokat, járműfényezőket.
Helyben a diákok kisebb karbantartásokat is elvégeznek
Ezt a gyerekek építették – mutatják az egyik folyosó végén a frissen rakott elválasztó falat. Amúgy a diákok gyakorta kisebb karbantartásokat is elvégeznek, az építőipari tanulók rendszeresen kifestik a tantermeket, a lakberendezők és dekoratőrök pedig a saját szaktermeiket is kidíszítik. A diákok az udvari graffiti-falra is büszkék, szerintük remek ötlet volt, hogy a tanárok hagyták a betonkerítést kipingálni: „jó lenne ilyen munkákkal külsőleg még jobban feldobni a sulit”.
Az iskola felszereltségét a fiatalok kifejezetten jónak tartják, főként a tanműhelyekre büszkék. Az építőipari tanműhelybe beépített fényező kamra például csúcstechnológiát képvisel. A faipari tanműhelyt évekkel ezelőtt újították fel, és új épületrésszel bővítették.
Ha már a felszereltségnél tartunk, a tornatermükben van egy remek mászófal, és egy non-stop konditerem is tartozéka a sulinak. Délutánonként lehet ide is edzésre járni, amúgy van kosár- és röplabdacsapatuk, nyaranta vízi-, telente sítáborba mehetnek. – A tornaterem jó felszereltnek tűnik, de a parketta kopottas, elkelne egy alapos felújítás – gondoljuk mi. – A tornateremben épp kosaraznak – a bejárat előtt srácok mobilon magyar nótás techno-remixet hallgatnak. Nekik már vége a sulinak.
Egy tanterembe is bekukkantunk - ezeréves múzeumi iskolapadok, hozzá a székek, amely keménységét gyerekkoromtól zsigerileg a hátamban érzem. „Jók ezek, megértjük, hogy nincs pénz kicserélni őket” – mentegetik. Azt azonban már nehezményezik, hogy vándorolniuk kell, mert nincsen állandó osztálytermük, csak szaktermek vannak. De így is minden osztálynak jut egy-egy terem, amihez jobban ragaszkodnak, amit leginkább magukénak éreznek. Technikai dolgoknál maradva, fogasokat találni, zárható szekrényeket viszont nem, ahová napközben a gyerekek pakolhatnának.
Fent több számítógépes terem is van– egytől egyig jól felszereltek. Azonban a gépeket többnyire csak órákon használják, „a könyvtárban lehetne netezni, de minek, otthon úgyis mindenki estig lóghat a hálón”.
Rejtélyes úton kijutunk a szabadba, a belső udvarra. Aki elmúlt tizennyolc, az egy elkülönített részben – mutatják – külön engedéllyel dohányozhat. Ezzel nincs is gond, viszont a 18 év alattiakkal annál inkább, akik, ha rájuk tör a cigiéhség, hol máshol, mint a wc-ben gyújtanak rá. (Generációkon átívelő probléma...)
„Lehet nem elit, de a tanárok nagyon komolyan veszik”
Dávid meséli, „Nem véletlenül járok hét éve ide”. – „Jó suli ez, én szeretem”.—„Méltatlanul van rossz híre – folytatja Anna – én pozitívan csalódtam benne. Lehet nem elit, de a tanárok komolyan veszik. Gimnáziumi szinten oktatnak, nagyon kemény például az érettségi." És Dávid szerint a tanárok tényleg segítőkészek, bármikor odamehet hozzájuk az ember, segítenek.
A suliban délutánonként már nincs nagy élet – klub sem működik, mindenki a saját társaságával jár bulizni. Hová? – kérdezem. Ezerfelé: pizzázni, a Bambuszba, táncolni a Romkertbe. Aki marad délutánra, többnyire korrepetálás, esti suli vagy edzés miatt.
Az osztályok között nagy átjárás nincs, a szakközepesek általában jóban vannak egymással, de a szakmunkásokkal már nincs kapcsolatuk. A suliban természetesen működik diákönkormányzat, évente rendeznek például mikulásgálát, a suliból rendszeresen járnak kiállításokra, voltak közösen moziban is. Suli-zenekar nem működik, de vannak, akik jól énekelnek, ők rendszeresen fellépnek a helyi programokban. Több dj-jük is van.
Vannak tehetséges gyerekek – többen délutánonként már dolgoznak
„Járnak ide tehetséges gyerek is, – mondják ők is - akik például remekül rajzolnak, vannak olyan lakberendezők, akik már megrendelésre 3D-s számítógépes látványterveket készítenek.” Nem ritka más szakmákban sem, hogy valaki délutánonként dolgozik (sokan rákényszerülnek), az asztalosok közt többen otthoni vállalkozásokba segítenek be.
Elhelyezkedés?
Szerintük aki akar, ha végez, el tud helyezkedni, csak keresni kell. Jellemzően a végzősök többsége nem a továbbtanulásban gondolkodik, hanem próbál dolgozni. Az asztalosok közt többen azért jöttek ide, mert a családban már működik egy faipari vállalkozás, amibe aztán, ha a gyerek végez, automatikusan beszáll. Az ácsok gond nélkül el tudnak helyezkedni, de asztalos-állásokat is gyakorta hirdetnek, egy a gond „nagyon alacsony a kezdő fizetés, akkor inkább jobb a szalagmunka”.
A lakberendezők közt is ismernek olyat, aki idén tavasszal végzett és már dekor-boltban dolgozik. Az építőiparban nehezebb a helyzet – vélik a diákok - ott nem könnyű Szombathelyen technikusi végzettséggel munkát találni. „ Mesélik, ha valaki továbbtanul, a mérnöki szakokon például sokkal könnyebben boldogul, mint azok, akik sima gimiből mennek, mert sok alapozó tárgyat már tanult itt, például statikát.”
A diákoktól búcsúzunk, ők indulnak haza, mi bekopogtatunk az igazgatóiba
Szakmai körökben a szakképző iskolák akut válságáról beszélnek, az elmúlt két évtizedben társadalmi megítélés tekintetében is folyamatosan csökkent a szakmunkásképzők és szakközépiskolák presztízse. „Nincsenek könnyű helyzetben a szakképző iskolák, így mi sem”. – teszi hozzá Fodor István iskolaigazgató. Egyik legfőbb problémájuk, hogy évről évre csökken a létszám. - Úgy tűnik, ez megállíthatatlan folyamat. Beszédes adat: a tavalyi évben a megyében 2700 általános iskolás végzősre 3800 középiskolai helyet hirdettek meg. A Hefele a rangsorban még jó helyen áll, hiszen 85-90 százalékos a kihasználtsága, de a megyében találni olyan szakképző helyet, ahol mindössze 40 százalékos a telítettség.
Mi történt ezekkel a gyerekkel nyolc éven át?
Statisztikailag kimutatható, hogy a hozzájuk járó gyerekek jelentős hányada komoly tanulási nehézségekkel küzd, és ez nem csak a szakmunkásokra, de a szakközepes osztályokra is igaz – holott például szakközepes osztályokba bukottakat már nem vesznek fel. Mit csináltak velük az általánosban, ahonnan ezek a gyerekek érkeznek? – kérdez vissza István.
Nem beszélve azokról a társadalmi szintű problémákról, amelyekkel az itt dolgozó pedagógusoknak nap mint nap szembesülniük kell. A gyerekek egy részénél ugyanis már az is óriási eredménynek számít, ha egyáltalán megjelenik. Jellemzően számos családnak már semmilyen munkakultúrája nincs. Probléma így gyakorlóhelyeket találni, hiszen profitorientált vállalkozások kétszer meggondolják, kiket alkalmaznak a műhelyeikben.
A válság is jobban sújtotta azokat a szakmákat, amelyeket ők tanítanak. Szombathelyen például nincs olyan fajsúlyosabb építőipari vállalkozás, amely tíznél több tanulónak is képes gyakorlati helyet adni. Hova menjenek? (Ellentétben Zalaegerszeggel, ahol például a ZÁÉV-nak több mint 100 diákja van.) Az utóbbi években a faipart is elérte a válság, megyeszerte számos vállalkozás és cég szűnt meg. Régebben mindig két asztalos osztályt tudtak indítani, mostanában jó ha egyet. Isván szerint is „valahol persze ez a reális, hiszen csökkent a kereslet is.”.
Az iskola anyagilag is elég szorongatott helyzetben van, „vadásszák a pénzeket”. Nincs pénz csoportbontásra, felújításokra, az állam digitális táblára ad, arra nem, hogy például korszerűbb padokat vásároljanak, vagy rajzórára írólapokat. Azért történnek pozitív dolgok is – teszi hozzá – 5-5 millióból például sikerült nemrégiben az ablakokat és az ajtókat is korszerűsíteni.
