A csádi katonai szerepvállalásról és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról dönthet a parlament

Elkezdik tárgyalni a magyar építészetről szóló törvényjavaslatot is.

A Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról is dönthet az Országgyűlés hétfőn, e heti négynapos ülésének első napján - írta az MTI.

A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

A határozathozatalokat követően bizottsági jelentések vitái lesznek. A Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló országgyűlési határozati javaslat alapján a magyar katonák 2025. december 31-ig a Csádi Köztársaság területén egy, legfeljebb 200 fős, a szükséges technikai eszközökkel, fegyverzettel, felszereléssel ellátott katonai kontingensben vehetnek részt egyebek mellett tanácsadási, támogatási és harctéri mentorálási feladatok ellátása érdekében.

A veszélyhelyzet 2024. május 23-ig történő meghosszabbítását tartalmazza a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló törvény módosítása. A viták után mindkét előterjesztésről zárószavazás lesz, továbbá dönthetnek a Magyarország és Ruanda közötti légi közlekedési megállapodás kihirdetéséről.

Mintegy három órán keresztül azonnali kérdések, interpellációk, majd kérdések is elhangzanak a parlamentben.

A képviselők elkezdik a magyar építészetről szóló törvényjavaslat vitáját. A Lázár János építési és közlekedési miniszter által jegyzett, több mint 280 paragrafusból álló előterjesztés az indoklás szerint átlátható és egységes szabályozást hoz létre.

Az új kódex egyik jelentős újítása, hogy rögzíti az építészeti alapelveket, amelyeket a tervek készítése, azok engedélyeztetése, sőt az egész építési folyamat során figyelembe kell venni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet