Az AGORA – Savaria Filmszínházban mutatták be pénteken Szenkovits Péter A Jóisten tenyerén Törőcsik Mari című könyvének harmadik, bővített kiadását.
A Szombathelyhez erős szálakkal kötődő Törőcsik Mari, minden idők legsikeresebb magyar színésznője (Cannes-i életműdíjas, háromszoros Kossuth-díjas, Nemzet Művésze, Nemzet Színésze) november 23-án lett volna 88 éves.
Ebből az alkalomból jelent meg Weöres Sándor-díjas, szabadúszó újságíró könyvének bővített kiadása, amelynek előszavát dr. Széll Kálmán nyugalmazott főorvos, utószavát pedig a szombathelyi születésű Fehér Renátó (Zelk Zoltán-díjas) költő-szerkesztő írta.
Olvashatunk az újabb változatban a velemi végtisztességről, az utcanév-avatóról Bodrogi Gyulával, a szombathelyi megemlékezésről.
A könyvpremieren Horváth Soma, kultúráért is felelős alpolgármester mondott ünnepi köszöntőt. Elhangzott Cserhalmi György (Kossuth-díjas, Nemzet Színésze) üzenete. Eddig ismeretlen Törőcsik Mari videó-részleteket is vetítettek vetítettek. Közreműködött Benke Éva (Radnóti-díjas) tanárnő, Bozsodi Lóránt hegedűművész, Szauer Ágoston poéta. Benkő Sándor, Mayer Rudolf, a mozi mozgókép szakági vezetője Törőcsik Mari-emlékeket idéztek fel.
A bemutató végén pedig levetítették a Jávor Pál teremben a Szerelem című 1971-es alkotást.
A szerző néhány részletet is eljuttatott a kötetből lapunkhoz:
Emberművész – művészember
Példakép. A mostani zivataros időkben még inkább. Újjászületés-sorozata bámulatos. Káprázatos. Hatvankét esztendeje – a Körhinta-keringő óta – folyamatosan szembesít önmagunkkal, e világgal, s inspirál: nem szabad föladni! Még szép! Ezeknek /a mindenkoriaknak/… Merthogy az élet igenis: csodálatos! Hogy nehéz, s nap, mint nap meg kell küzdenünk az örömpillanatokért? Meglehet: így vál(hat)nak azok valódi kincseinkké.
Milliók-milliók Marikája. Nincs olyan érzékelés-/tudatréteg, melyekbe ne jutna el játszi könnyedén; mindenkihez – magától értetődően – bejáratos. Meghitt otthona van bennünk, s mi Vele érezzük magunkat itthon. Európában. E földtekén. Tiszta. Egyszerű. Pontos. Önmagunk megismerésére, egymás értékeinek felismerésére, a másság becsülésére sarkall. Emberművész. Művészember. Lehajtott fejű teli kalász. Kifogyhatatlan lét-/éléstárunk. Mindenkori megtartónk. Példakép.
(2017. november 23.)
Aki sohasem adta fel
Bár nincs még egy olyan magyar színésznő, akit annyi díjjal, elismeréssel halmoztak volna el, mint őt, az élete, a pályája mégsem csak virágesőről szól(t), hanem arról is: kínok-keservek közepette s csalódások után sem szabad föladni.
Még nem volt tizennégy éves, amikor élete első próbafelvételére indult. Az édesanyja kísérte el Budapestre, a Hunnia Filmgyárba. „Bementem. Az udvarig jutottam. Egy magas férfi megfogta az államat, fölemelte, jobbra-balra forgatta, és azt mondta: menjen el!” Odakint várta a mama, aki látta, mennyire kétségbe van esve: „Ne búsulj, kislányom, kimegyünk a Vidámparkba!” „Végül is nevetőssé sikerült a nap. Majdnem lekéstük a vonatot. Magyarán, anyám azt tudta érzékeltetni velem, hogy több is veszett Mohácsnál.”
Első nekifutásra nem sikerült bejutnia a színművészeti főiskolára. Megfogadta, soha többé nem próbálkozik. A következő évben mégis beadatta vele a jelentkezési lapját egyik barátja, igaz, az utolsó pillanatban, a rektornő lakásán. (Mint tudjuk, a prózát lekéste, ezért az operett szakra.)
Az első évben máris „fölkapta” az a bizonyos Körhinta (1955-ben forgatták, 1956-ban mutatták be; a cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma-díjra jelölték), ami az Európa-hírig röpítette. Szárnyalt, hódított a filmvásznon. Miközben a színpadon araszolgatott. Jóllehet elképesztő energiákat mozgósított. Harminchárom éves – krisztusi korú – 1968- ban, amikor A varsói melódia Helgájaként osztatlan sikert arat. „Jóakarók” néhányszor úgymond aknásított területre csalták. A győri teátrum művészeti vezetőjeként szálka volt egyes bürokraták szemében. A budapesti Művész Színház igazgatójaként alantas támadások érték. (Korántsem teljes a lista.) Ám hivatástudatában, teremtő erejében,küldetésében sohasem tudták megingatni. Mindig nekünk, értünk „játszott”.
A legkiválóbb alkotótársaival az embertelenséget, a zsarnokságot, a gonoszt ostorozta. A nyitottságot, a toleranciát, a befogadni tudást, a szeretettel teli létet sugározta. 2008-ban – rutinvizsgálat során – kómába esett. Rá egy évre főszerepben tért vissza Kaposváron. Ismét létvizsgálatra inspirált bennünket.
Utolsó filmfőszerepében, Mészáros Márta Aurora Borealisában (2017) szintúgy lenyűgözött s megindított.
Sem Velemben, sem a szombathelyi kórházban egyetlen pillanatra sem adta fel. Szemének ragyogása jottányit nem kopott. Generációk immunrendszerét erősíti, míg világ a világ. (2022. április 22.)
