„Golda az egyetlen igazi férfi a kormányban” – ez a Dávid Ben-Gúrión (korábbi izraeli miniszterelnök) idézet volt az első, ami szembejött velem a Golda Meir életéről szóló kiállításmegnyitón az Agora Savaria Filmszínházban.
Az "Egy élet képekben" című tárlat a politikusnő születésének 125. évfordulójára készült a Szombathelyi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében. A kiállítást Varga Hedda történész nyitotta meg, és még premier előtt levetítették a Golda című játékfilmet Helen Mirren főszereplésével.
Golda Meir Kijevben látta meg a napvilágot. A szegénység és az akkori üldözés elől a család 1906-ban kivándorolt az Egyesült Államokba. A fiatal lány új hazájában szervezőképességével és a politika iránti érdeklődésével is kitűnt kortársai közül.
A cionista ifjúsági mozgalom fontos személyisége lett. 1921-ben „alijázott”, a Szentföldre, az akkori Palesztinába költözött. Izrael egyik alapítója, külügyminiszter és munkaügyi miniszter, a zsidó állam negyedik, egyben eddigi egyetlen női miniszterelnöke volt.
A világon harmadik nőként tölthetett be kormányfői tisztséget, és már Margaret Thatcher előtt kiérdemelte a Vaslady címet a sajtótól.
Bevallom, a tegnapi napig annyit tudtam, hogy Izraelnek volt női miniszterelnöke, és tanultam az arab-izraeli konfliktusról, de ahogy szerintem velem együtt sokan, Golda Meirről szinte semmi információm nem volt.
A tárlat képei egy-egy fontos momentumot jelenítenek meg az első Vaslady életéből, a film pedig valójában nem életrajzi alkotás, hanem a negyedik arab-izraeli háború történetét dolgozza fel, pont olyan hosszan, és annyira érdekesen, amennyire azt a néző még be tudja fogadni. Miközben hadműveletekről, katonai veszteségekről, politikáról hallunk, jól kirajzolódik Golda Meir személyisége, korabeli felvételekkel alátámasztva.
Ahogy Nagy Anna esztéta az eseményen elmondta, Golda Meir emblematikus alakján keresztül nemcsak egy világpolitikailag is meghatározó állam történelmi időszakába, politikai terveibe, kudarcaiba, reményeibe láthatunk bele, hanem egy olyan kimagasló emberi, politikusi kvalitásokat, szellemiséget és magatartást is megismerhetünk, amely példa lehet sokunk számára. Az alkotás a művészet eszközeivel, annak értelmező tükrén keresztül állít emléket a legendás miniszterelnöknek.
Gondolatok a filmről
Előzetesen elfelejtettem megnézni, hogy milyen hosszú lesz az egyébként feliratos Golda, a mellettem ülőtől sem tudtam meg, így a végén meglepődtem, hogy mindössze 1,5 óra volt. Patikamérlegen mérték ki az alkotók, hogy mennyi harc, dráma, irónia, humor, érzelmesség legyen a filmben, és hasonlóan érdekesek az operatőri megoldások is.
„Egy női politikusról van szó, aki ráadásul zsidó is, és tudjuk, hogy a zsidó közösségekben a nőknek nagy szerepet nem szántak, tehát önmagában is érdekes a pozíciónyerése, küldetéstudata” – – kezdte a Katona Attila történész, akinek a lelkesedéséből kitűnt, tetszett neki a film, ő sem hagyta ki a vetítést. A film után váltottunk néhány szót.
Elmondta, Golda Meir láncdohányos volt, ez a 20. század 60-as éveiig a férfi imázs része volt: a dohányzó, okos férfi. A női emancipációnak egy furcsa jele volt, hogy a nők is rászoktak a cigarettára. A politikusnő férfiakat megszégyenítő módon tudott döntéseket hozni, de közben nem tűnt akaratosnak, önfejűnek, ha kellett, engedett a tábornokainak, ha kellett, akkor pedig ragaszkodott a saját álláspontjához.
Gyakran a konyhájában tartott megbeszéléseket minisztereivel. Sütött, főzött nekik. A filmben is láthatunk egy ilyen jelentet.
És hozta azt, amit a nép úgymond elvár egy női vezetőtől: az empátiát, hogy a háborús veszteségeket ne csak számokban mérje, hanem valóban együtt érezzen az emberekkel. Úgy nézett az izraeli hadseregre, mint a gyermekére.
„Nem volt könnyű dolga, hiszen a negyedik arab-izraeli háborúnál pengeélen táncolt a lehetséges béke és a harmadik világháború kirobbanása között. Számos nehéz és ellentmondásos döntést volt kénytelen meghozni az 1973 októberében kitört jom kippuri háború során. Mint tudjuk, 1979-ben lett aztán békeszerződés Egyiptom és Izrael között, a szírekkel a mai napig nincs, a Jordán királlyal 90-es években kötött az ország. Izrael határai még most is kétségesek" – hívta fel a figyelmet a történész.
Aki kevésbé ismeri az izraeli belpolitikát, nehezebben érti meg a film utolsó mondatát, hogy míg a világ elismeri az egykori miniszterelnököt, Izraelben döntéseit mai napig megkérdőjelezik, megosztó személy.
Nem véletlen, hogy a háború után Izraelben felállt egy bizottság, amely a miniszterelnök felelősségét is vizsgálta. Itt Golda Meir elmondta, élete végéig bűntudata lesz, mert kevesebb veszteséget is elszenvedhettek volna. Bűntudata volt azzal kapcsolatban, hogy nem készültek fel eléggé az arabok támadására, kész volt vállalni a felelősséget.
Attila rámutatott, érdemes belegondolnunk a mai ukrán vezetés helyzetébe. A film alapján látjuk, milyen információk után kell dönteni sorsokról, stratégiai ellentámadásokról. A politikusé a végső felelősség. A történész szerint figyelmeztetésnek is szánták az alkotók a filmet. Figyelmeztetnek arra, hogy generációs felelősségünk van. Nemcsak fogalmakban kell gondolkodnunk: haza, hazaszeretet, küldetés, hanem emberi sorsokban, életekben is.
