Egy éve először csökkent a különbség a Tisza Párt és a Fidesz között

A Republikon mérése alapján azért még Magyar Péter pártja vezet.
Egy év után először a Fidesz-KDNP javára változott a két legnagyobb párt

erőviszonya - írja elemzésében a Republikon Intézet. Az elemzés szerint egy év után a kormánynak sikerült visszavennie a politikai kezdeményezést Magyar Pétertől.

Bejött az orbáni taktika

Ehhez viszont két groteszk lépés kellett: extrém fokozatba kapcsolt a civil szféra ellehetetlenítése és megfélemlítése, a másik, hogy a kormány leporolta a homofób kommunikációs panelt, amelyet 2022 elején, az orosz-ukrán háború kirobbanásakor elvetett.

Közben a világ is megbolydult Donald Trump hivatalba lépésével, aki már az első hetekben szétfeszítette a korábbi kereteket. A magyar politika, pontosabban a kormánypártok megvadulása is az USA által gerjesztett politikai örvény része, legszorosabb kapcsolódási pont jelenleg az oroszpárti háborús kommunikáció mellett az „USAID-botrány”, azon belül is a Magyarországra érkezett pénzek, amelyek az USAID fennállása alatt több száz független szervezetet támogattak - írják.

Szűkül az olló

Ebben a környezetben készült a Republikon felmérése, ami azt mutatja, hogy a Tisza Párt és a Fidesz is erősödött februárban, a Fidesz azonban nagyobb mértékben tette ezt.

A teljes népesség körében a Tisza 2, a Fidesz 3 százalékponttal erősödött, a Tisza most 2 százalékponttal vezet, 28:26 százalékos aránynál. A Tisza vélhetően a kis pártok szavazóiból szipkázott el, a Fidesz pedig a bizonytalanná vált korábbi táborából szerzett vissza támogatókat.

Forrás: Republikon Intézet
A biztos szavazó pártválasztók körében ugyan csak 4 százalékpontot

erősödött a Fidesz-KDNP, a Tisza pedig egy százalékpontot veszített, az állás így 38-36 a Tisza javára.

Forrás: Republikon Intézet

A DK és a Mi Hazánk nagyjából hasonlóan állnak, mint januárban, bár a DK támogatottsága némileg csorbult. A két párt támogatottsága a teljes népesség körében 5-5 százalék. A biztos szavazók körében viszont a DK, a Mi Hazánk és a Kutyapárt is a parlamenti küszöb felett szerepel.

A kisebb pártok jelenleg rossz helyzetben vannak. A Momentum, MSZP, Jobbik, LMP és Párbeszéd minden mérési szinten 1-1 százalékon áll, és két százalék szavazna egyéb pártokra.

Módszertan

A kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült 2025. február 22-26 között. A kutatás nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára. A hibahatár: +/- 3,2 százalék.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet