Már tudni lehet, mennyiért akarja megvásárolni az állam a Strabag tulajdonrészét a GYSEV-ben

Azt viszont még nem tudni, hogy 100 százalékos tulajdonlásra törekszik-e az állam.

A 24. hu osztrák forrása szerint 10 millió eurós ajánlatot tett a magyar fél az osztrák Strabagnak a GYSEV Zrt.-ben lévő, mindössze 6,1 százalékos részvénycsomagjáért. Megkérdeztük a magyar-osztrák közös vasúttársaságban a tulajdonosi jogokat gyakorló, Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumot, helytálló-e a hír, illetve összességében mekkora tulajdonrészt akarnak szerezni: megelégszenek-e az alig 4 milliárd forintos Strabag-résszel, vagy az osztrák állam kisebbségi csomagjának megszerzésével 100 százalékos tulajdonlásra törnek? Egyelőre nem válaszoltak.

November közepén derült ki, hogy a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium a Strabag GYSEV-részvényeinek kivásárlását tervezi. November 20-i meghallgatásán a miniszter azt mondta, a magyar állam lát fantáziát az osztrák állam tulajdonrészének megvételében is.

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút 65,6%-a a magyar állam, 28,2%-a az osztrák állam, 6,1%-a pedig a Strabag tulajdonában van.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság