A Fidesz nem megy el a svéd NATO-csatlakozásról szóló parlamenti ülésre

Megvárják a szavazással a két miniszterelnök találkozóját.

Kövér László rendkívüli ülést hívott össze a svéd NATO-csatlakozás ügyében, de a Fidesz frakció nem megy el - írja az atv.hu. A hétfőre, vagyis február 5-re összehívott rendkívüli ülést az ellenzék kezdeményezte, az viszont eddig nem volt biztos, hogy részt vesznek-e ezen a kormánypártok.

A portálnak a Fidesz sajtóosztálya azt írta, "a zárószavazással megvárjuk a két miniszterelnök találkozóját".

Így viszont, hogy a kormánypárti frakció távol marad, a parlament nem lesz határozatképes, s így a napirend előtti felszólalások után nem fogják tudni elfogadni az ülés napirendjét - amit már ma ki is küldtek a sajtónak is.

Az ülés kezdete 13 órára van kitűzve, és még a napirendi pontok között szerepel a méltóságteljes életvégi döntésekről szóló javaslat vitája és az akkuüzemekkel kapcsolatos törvénymódosítás - írja a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet