A Fidesz szerint Brüsszel politikai csatározásokra használja a fiatalokat

Szerintük ez nem jó.

Elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság a magyar fiatalokat a Brüsszel által kezdeményezett politikai csatározás áldozatává tette - jelentette ki Bocskor Andrea, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében kedden.

Bocskor Andrea azzal összefügésben, hogy az Európai Parlamentben bemutatták az Európai Ifjúsági Esemény (EYE) jelentését, közölte: a dokumentum bizonyítja, hogy az európai fiatalok is fontosnak tartják a magyar diákok helyzetét.

"A megosztottságtól és konfliktusoktól hemzsegő világban az Erasmus+ programnak az egység és az együttműködés példájának kell lennie. Ezért is elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság a magyar fiatalokat a Brüsszel által kezdeményezett politikai csatározás áldozatává tette. A magyar diákokat, oktatókat és kutatókat érintő brüsszeli döntés igazságtalan és jogtalan" - fogalmazott.

Bocskor Andrea felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar diákok szabadon választhatják meg felsőoktatási intézményeiket. Brüsszel azonban ezen választásuk miatt különbséget tesz közöttük. Senkit nem érhet hátrányos megkülönböztetés a választott intézménye miatt - jelentette ki.

A politikus hangsúlyozta: minden diáknak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy részt vegyen nemzetközi csereprogramokban, mobilitási programokban, tekintet nélkül arra, hogy modellváltó vagy más egyetem képzésén vesz-e részt. "A magyar hallgatók egyetemválasztás szerinti megkülönböztetése komoly diszkrimináció" - emelte ki.

Bocskor Andrea arra figyelmeztetett, hogy a bemutatott Európai Ifjúsági Jelentés néhány pontját illetően félrevezető információkra is fel kell hívni a figyelmet. Az Erasmus-források magyarországi felhasználása korábban soha egyetlen uniós intézmény számára sem volt aggályos. A magas rangú kormánytisztviselők pedig - figyelembe véve az Európai Bizottság aggályait - lemondtak kuratóriumi tagságukról. Az uniós bizottság azonban később új követeléseket terjesztett elő, amelyeket utólagosan kellett végrehajtani. Ez a jelentés szövegéből nem derül ki egyértelműen - hívta fel a figyelmet.

Bármely ország jogtalan kizárása az Erasmus+ és más EU-s programokból káros a programok alapvető értékeire nézve, így az inkluzivitásra, a sokszínűségre, az együttműködésre és az esélyegyenlőségre - tette hozzá a fideszes EP-képviselő.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet