A fideszes polgármester szerint is elhibázott a társasházak parkolóépítésének új, állami szabályozása

Azt kéri, hogy az új szabályozást vonják vissza, vagy korrigálják, illetve legjobb esetben utalják ezt a kérdést önkormányzati hatáskörbe.

Hiába akarta a szombathelyi önkormányzat kettőre emelni az épülő lakásokhoz kötelezően kialakítandó pakolóhelyek számát, ezt a kormány megtiltotta – mondta Németh Ákos környezetvédelmi tanácsnok kedd délelőtti online sajtótájékoztatóján A kormány megtiltotta, hogy az önkormányzat az épülő lakásokhoz egynél több parkolóhelyet írjon elő 2021. April 27. 11:28 . Ezzel a kormány tovább szűkíti az önkormányzatok mozgásterét, és elveszik a lehetőséget, hogy az önkormányzat a város lakóinak életét megkönnyítse.

De nem csak az ellenzéki vezetésű Szombathelynek vannak gondjai a szabályozással, a mai napon Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere (Fidesz-KDNP) is megszólalt az ügyben Facebookon. Mint írja, "Székesfehérváron robbanásszerűen emelkedett a gépkocsik száma, rengeteg háztartásnak immár nem egy, hanem kettő, néha három gépjárműve van, vagyis annyit is kell parkoltatni. Könnyen belátható tehát, hogy lakásonként 1 parkolóhely elvárása nem fedi a helyi valóságot, igényt. A közterületeken pedig nincs több hely."

A polgármester úgy látja, hogy az új szabályozást tartalmazó Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) nem veszi figyelembe a Fehérvár helyzetében lévő városok igényeit e tekintetben. Külön kellemetlen, hogy előzetes szakmai egyeztetés nélkül született meg ez a jogszabály - tette hozzá.

Mint kifejtette, középtávon az elégtelen mennyiségű parkolóhely jelentős közösségi feszültséghez, környezetvédelmi károkhoz fog vezetni, melyeket utána az önkormányzatoknak kell orvosolniuk közpénzből, ha egyáltalán tudják.

Mindezek miatt, mint kiderült, felterjesztéssel él "az állam felé, hogy az új szabályozást vonja vissza, vagy korrigálja, legjobb esetben utalja ezt a kérdést önkormányzati hatáskörbe." Hangsúlyozta, hogy minden településnek érdeke, hogy épüljenek új lakások, társasházak, de nem érdekük, hogy növekedjen a közterületeken parkoló autók száma.

"A világ nem ebbe az irányba megy, ez a modell nem fenntartható. Nem fenntartható sem közlekedési, sem környezetvédelmi szempontból."

‼️Elhibázott a társasházak parkolóépítésének új, állami szabályozása ‼️ Számos városban, Fehérváron is jelentős...

Közzétette: Dr. Cser-Palkovics András – 2021. április 28., szerda

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet