Amikor a legtöbben már csak akkor gondolnak Ukrajnára, ha éppen rakétatámadásról szóló hír bukkan fel a hírfolyamban, Sarkadi Márton építészmérnök inkább telepakolta az autóját gyógyszerekkel, átlépte a határt, majd két napot buszozott, hogy eljusson egy frontközeli kisvárosba.
A Facebookon is közzétett beszámolója szerint hónapokkal korábban ismerkedett meg egy katonai orvossal, aki az északkeleti frontszakaszon látja el a sebesülteket. A beszélgetésből hamar kiderült, hogy számos alapvető gyógyszerből és egészségügyi eszközből is hiány van. Innen indult a többhetes szervezés.
Nemcsak pénzt kellett összegyűjteni, hanem meg kellett vásárolni az eszközöket, beszerezni a hivatalos engedélyeket, nyilatkozatokat, számlákat, és közben végighallgatni azokat is, akik szerint úgysem lehet gyógyszert bevinni Ukrajnába.
Végül lehetett
A magyar oldalon ugyan értetlenkedtek a vámosok, az ukrán oldalon pedig hosszasan vizsgálták a szállítmányt, de végül átengedték a mintegy félmillió forint értékű gyógyszert és gyógyászati segédeszközt.
Ezután kezdődött az út nehezebb része
Az autót Munkácson hagyta, a csomagokat hátizsákokba pakolta, majd Lemberg, Kijev és Harkiv érintésével két nap alatt jutott el a front közelében dolgozó orvoshoz, hol busszal, hol autóval.
A város képe egyszerre mutatja a túlélés és a pusztulás jeleit.
Lerombolt házak mellett felújított épületek állnak, új élelmiszerbolt nyílt, miközben néhány kilométerrel arrébb új védelmi vonalakat ásnak tankcsapdákkal és szögesdróttal, mert a front folyamatosan közeledik.
Az orvos csak néhány órára tudott elszakadni a szolgálattól, hogy átvegye a gyógyszereket és megvacsoráztassa vendégét, aztán már ment is vissza dolgozni. Két éve nem látta a gyerekeit. A háború elején Németországba menekítette a családját, a felesége pedig azóta új életet kezdett.
Az utazás azonban itt még nem ért véget
Sarkadi továbbindult Dnyipro és Nikopol felé, ahol egy állami kármentési programban részt vevő szakemberekkel dolgozott együtt sérült lakóházak ideiglenes helyreállításán. Nem felújításról volt szó, hanem kizárólag a további károk megelőzéséről. OSB-lapokkal fedték be a kitört ablakokat, fóliázták a drónok által megbontott tetőket, hogy a lakóházak lakható állapotban maradjanak, és ne ázzanak tovább, amíg egyszer lehetőség nyílik a teljes helyreállításra.
Nem felújításról volt szó, csak arról, hogy legyen hová hazamenniük azoknak az időseknek, akiknek az a sérült ház az egyetlen vagyonuk.
Közben a városban első pillantásra szinte minden működik. A boltok nyitva vannak, a parkokban gyerekek játszanak, az utcán zöldséget árulnak, a virágágyások gondozottak.
A felszín azonban csalóka
A város fölé drónvédő hálókat szerelnek, egyre több utcát ürítenek ki, a folyópart már gyakorlatilag tiltott zóna. A mentőállomás udvarán kiégett mentőautó áll, a buszjáratokat rendszeresen érik dróntámadások, az emberek pedig automatikusan a fák alá húzódnak, ha meghallják a jellegzetes búgó hangot.
Sarkadi azt írja, nappal sokszor alig érződik a háború, estére azonban megváltozik minden.
Egyik éjjel robbanások sorozata rázta meg a várost, a légvédelem folyamatosan lőtte a támadó drónokat. Másnap azonban viszonylagos nyugalom volt, napközben csak néhány robbanás hallatszott. Mégis ezen a napon érkeztek a hírek egy újabb dróntámadásról, amelyben két ember meghalt, többen megsérültek, és egy drón éppen azt a mikrobuszt találta el, amellyel korábban ő maga is utazott.
Az utolsó munkanapon még egy ház tetejét segített ideiglenesen rögzíteni, később pedig egy drón miatt önkéntes társaival együtt a fák közé kellett menekülniük, amíg a közelben zajlott a légvédelem tüzelése.
Hazafelé már ismét a hosszú buszút következett. A beszámolót egy kérdéssel zárja: Van-e értelme egy ilyen útnak? De a választ is megkapjuk, mert szerinte igen.
Nem azért, mert félmillió forintnyi gyógyszer megváltoztatja a háború menetét. Hanem azért, mert azoknak, akik megkapták, pontosan arra volt szükségük. Ahogy azoknak a családoknak is számít minden ideiglenesen megmentett tető és minden befalazott ablak, akik abban reménykednek, hogy egyszer még lesz mit felújítaniuk, amikor végre véget ér a háború.
Februárban Kovács Zsolt útjáról is beszámoltunk
Életveszélyes küldetés Herszonba – egy szombathelyi kamionsofőr beszámolója a piros zónából February 09. 10:51 , aki egy misszió tagjaként jutott el egy oroszok által folyamatosan támadott városba.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!