A japán Siix bezárja nagykőrösi gyárát

Korábban milliárd feletti támogatást kapott a kormánytól.

Jövő év március 31-ig működik Nagykőrösön a Siix Hungary Kft. ipari és autóipari elektronikus részegységeket előállító gyára. A gyárberzárásról rendkívüli közleményben számolt be a Facebookon Körtvélyesi Attila helyi polgármester, aki szerint azonnal megkezdik egy akcióterv kidolgozását, hogy a munkavállalók minél előbb új munkahelyeket találjanak - írja a MaNcs.

A hvg.hu emlékeztet, a japán vállalat magyarországi leányvállalata 10 évet sem ért meg, pedig a 2016-ban 6,4 milliárd forintos beruházással felépített gyárat többször is megtolta a magyar kormány: a kezdetekkor például 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással, 2020-ban pedig 282 millió adófizetői forinttal versenyképességi támogatás formájában.

Az Opten céginformációs adatbázis szerint jelenleg 333 ember dolgozik a cégnél, de már ez is kevesebb, mint az idén májusi 377 fős csúcs. A társaság tavaly több mint 5 milliárd forint veszteséget könyvelt el, de 2019 óta egyetlen évben sem sikerült pozitívba fordítani az eredményt: a veszteség mindig több volt egymilliárd forintnál.

A cég a bezárás okának a makrogazdasági helyzetet jelölték meg fő indokként. A gyártást szlovákiai leányválallatuk veszi át, amelynek kibővítik a kapacitását és javítják a hatékonyságát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek