A magyarok munkahelyének védelmét, a harmadik világbeli dolgozók beáramlásának visszaszorítását sürgette keddi tabi sajtótájékoztatóján a Jobbik-Konzervatívok két politikusa.
Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke, országgyűlési képviselője az interneten is közvetített eseményen azt hangsúlyozta: pártja már korábban javasolta "magyar kvóta" bevezetését; ennek lényege, hogy csak olyan vállalkozások kaphassanak a kormányzattól vissza nem térítendő támogatást, amelyeknél a munkavállalók legalább kilenctizede magyar.
Sürgette azt is, hogy ne lehessen a cégektől magyar dolgozót elküldeni, amíg egyetlen vendégmunkás is dolgozik ott azonos munkakörben.
Hangsúlyozta: a cél a magyar családok előnyös helyzetbe hozása, a magyarok szülőföldön boldogulásának támogatása, nem az, hogy a kormány által megállapított kvóták alapján minél nagyobb számban érkezzenek harmadik világbeliek Magyarországra dolgozni.
Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik-Konzervatívok elnökhelyettese kiemelte: érvényesíteni kell azt a kormányzat által hangoztatott alapelvet, hogy aki Magyarországra jön, nem veheti el az itteniek munkahelyét.
A politikus arról beszélt: a vendégmunkások beáramlása veszélyt jelent a magyarok munkahelyére, letöri a bérszínvonalat, hosszú távon pedig lerombolja Magyarország kulturális egységét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!