A Kecskemét egyenlített a Körmend ellen

Szoros volt a meccs, de szinte végig a hazaiak vezettek.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Egis Körmend 73-67 (20-16, 19-19, 18-15, 16-17)

Rájátszás, elődöntő, 2. mérkőzés

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok

V.: Cziffra Csaba Zsolt, Kapitány Gellért, Győrffy Pál Attila (Balogh László György)

Kecskemét: Pollard 20/3, Jaramaz 12/6, Milutinovics 8/6, Kucsera -, Karahodzsics 18. Cserék: Wittmann 11/6, Ivkovic -, Kiss 4.

Körmend: Stokes 9/3, White 8, Martinez -, Szavics 17/6, Gordon 12. Cserék: Doktor 3/3, Takács 4, Ferencz 2, Durázi -, Henry 11, Krivacsevics 1.

1-0-ás körmendi előnnyel, Kecskeméten folytatták a felek a három győzelemig tartó rájátszás elődöntőit.

Szavics játszotta magát tisztára az első vendégtámadásnál, majd Gordon zsákolt, jobban kezdtek a körmendiek (0-4). Pollard szépített egy középtávolival, Karahodzsics kosara pedig már az egyenlítést jelentette (4-4).Pollard újabb pontjai már a fordítást eredményezte a hazaiaknak, akik így már 6-0-ás futásban voltak. Sokáig nem örülhettek, Szavics jól célzott a sarokból, ráadásul White is feliratkozott a pontszerzők közé (6-9). Gordon maradt megint üresen, öttel ment a negyed derekán a vasi együttes, Jaramaz lélektanilag fontos triplát szerzett a túloldalon (9-11). Hiába Stokes betörése, Milutinovics bravúros hármasával megint visszavette az előnyt a KTE, amire bár Takács még válaszolni tudott, a negyed hajráját jobban zárta a Kecskemét. 20-16.

A második játékrész elején is kiegyenlített játék folyt a pályán, két perc után 22-20 volt az állás. Milutinovics dobott egy újabb távolit, majd Kiss centerezett szépen, kezdett ellépni a KTE, időt kért Antonisz Konsztantinidesz (27-20). Szavics saroktriplája jókor jött a vendégeknek, a magasember ráadásul egy büntetőt is értékesített (27-24). Wittmann palánkos hármast szerzett, de Stokes is jól célzott távolról (30-27). Próbálta lopni a távolságot a piros-fekete alakulat, de mindig volt valaki a hazaiaktól, aki válaszolni tudott (34-29). Bár Szavics zavartalanul dobhatott egy közelit, Pollard triplával reagált, hattal ment el a KTE másfél perccel a félidő vége előtt (37-31). A hátralevő időben ezen tudott minimálisan kozmetikázni a Körmend, négypontos kecskeméti előnnyel mentek félidőre a felek. 39-35.

A fordulás után Milutinovics lépett be az alapvonalon, ezután közel két percet kellett várni a következő kosárra, Szavics szerezte (41-37). Ezután következett egy gyors kosárváltás, majd Szavics ziccerével feljött kettőre a Körmend (43-41). Stokes egyenlíthetett volna, de mindkét büntetője kimaradt, míg a túloldalon Kiss fejezett be egy akciót (45-41). Pollard ziccerével megint kezdett lendületbe jönni a KTE, ám Gordon csinált válaszként egy 2+1-es akciót, igaz, a ráadás büntető kimaradt (47-43). Jaramaz bravúrkosarat értékesített, kisvártatva White fejezett be egy gyorsindítást. Szép összjáték után Karahodzsics dobhatott egy ziccert, oda is ütöttek neki közben, bement a büntető is (52-45). Pollard kis helyen is fel tudta tenni a labdát, ezzel pedig a találkozó addigi legnagyobb különbsége lett meg, időt is kért Antonisz Konsztantinidesz (54-45). Hiába Henry kosara, Pollard csinált egy 2+1-es akciót is, ezzel pedig már kétszámjegyűre nőtt a hazai előny (57-47). A hátralevő időben Henry még tudott három pontot hozzátenni, de így megmaradt hét a kecskemétiek vezetéséből az utolsó negyedre. 57-50.

A záró etap elején nagyot küzdöttek a hazaiak, a három támadólepattanónak végül egy Wittmann-tripla lett a jutalma, majd az irányító egy ziccert is dobott, nem tudott egyelőre a gyűrűbe találni a Körmend (62-50). Doktor hármasa esett be hét perccel a vége előtt, ráadásul Stokes is kosarat tudott szerezni, feljött hétre az Egis Körmend (62-55). Forray Gábor időkérését követően Jaramaz értékesített egy duplát, Gordon válaszolt a túloldalon egy könnyed ziccerrel. Ennél közelebb viszont továbbra se tudtak jönni a vendégek. Előbb Karahodzsics, majd Gordon zsákolt, viszont egyre csak fogyott az idő (66-59). Gyors kosarakkal próbált zárkózni az Egis Körmend, míg minél hosszabban igyekezett támadni a KTE. Jaramaz rossz vállalását követően Stokes rohant végig a pályán, 1 perc 58 másodperccel a vége előtt feljött háromra a vendég alakulat (68-65). Karahodzsics nagyon fontos kosarat dobott, majd Henry követett el egy támadóhibát (70-65). Jaramaz értékesített egy hármast, ezzel pedig gyakorlatilag el is dőlt a találkozó kevesebb, mint másfél perccel a vége előtt (73-65). Stokes próbálkozása lejött, nem tudott kapaszkodni az utolsó szalmaszálba a Körmend, hatalmas küzdelemben egyenlíteni tudott a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. 73-67 - tudósít a BB1.hu .

A párharc állása: 1-1.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport