A koronavírus első két biztos tünete: a szaglás és ízlelés elvesztése

Dr. Szlávik János, a Szent László Kórház infektológus főorvosa elmondta, mik a koronavírusos betegek első tünetei.

A Szent László Kórház infektológus főorvosa, dr. Szlávik János az RTL-nek adott interjújában számolt be a koronavírus-fertőzés helyzetéről, és arról, többnyire mik a megbetegedés első tünetei. – ezt a life.hu tette közzé.

Jól kinézünk
Németh Nikolett

A súlyos koronavírusos fertőzések 85-90 százalékban lázzal járnak. Az enyhébb esetekben el tudom képzelni, hogy az illető akár láztalanul esik át a fertőzésen, de hangsúlyozom, ez többnyire a fiatal egészségesekre, sőt a kisgyerekekre jellemző. Az elmúlt hetekben nagyon sok beteg számolt be arról, hogy már az első tünet a szaglás, később az ízérzésnek az elvesztése volt,úgyhogy ha egy beteg ilyen tünetekkel jelentkezik, akkor szinte azonnal koronavírus-fertőzésre gyanakszunk" - mondta. "Szerencsére a súlyos esetek lezajlása után is az illetők szinte maradványtünetek nélkül gyógyulnak. Pláne az enyhe, tünetmentes esetekben, szinte semmilyen maradványtünet nem marad" – mondta.

Hozzátette, az idősebb betegeknél várható az, hogy egy-két szervrendszerük nem fog ugyanúgy működni, mint a koronavírus-fertőzés előtt. A statisztikák szerint egy fertőzött két-három embernek adja át a vírust, de vannak úgynevezett szuperterjesztők, ami azt jelenti, hogy ő a váladékaival akár 100 másik embert is meg tud fertőzni. Ezt láttuk a dél-koreai templomban. Senkiről nem tudjuk megmondani, hogy ki a szuperterjesztő, és azt sem, ha valaki valamilyen oknál fogva nem kapja el a fertőzést" - árulta el.

Az orvos gyanítja, hogy a következő hetekben felgyorsul majd a betegség, és a csoportos fertőzésből át fogunk jutni a tömeges fertőzések szakaszába.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos