A mélyalvás hiánya problémákat okozhat

A nem egyenletes alvás, a gyakori megébredés is okozhat problémákat - mondta Szakács Zoltán, a Honvédkórház alvásközpontjának osztályvezető főorvosa.

A főorvos az M1-en felhívta a figyelmet, hogy az alvásnál fontos a ritmicitás, vagyis, aki teheti, azonos időben keljen és feküdjön.

Fontos, hogy közvetlenül alvás előtt már ne egyenek az emberek,

mert az étel megemésztéséhez sok energiára van szüksége a szervezetnek,

és ne is sportoljanak,

mert a mélyálomhoz a szervezetnek le kell hűtenie magát.

Az emberek alvási szokásai ugyanakkor nagyon eltérőek, így csak akkor kell orvoshoz fordulni, ha az alvászavar már ébredés után is problémákat okoz. Ilyen lehet a fáradtság, a levertség, a depresszió

- mondta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód