Az „Elsősegély” névre keresztelt csomag hat pontja az adozona.hu szerint:
Azon cégek alkalmazottainak, amelyeknek kötelezően be kellett zárniuk a koronavírus-járvány miatt, az állam a fizetésük 80 százalékát téríti.
A csökkent bevétel mértékének megfelelő támogatáshoz jutnak a magánvállalkozók és a cégek alkalmazottai. Ha 80 százaléknál nagyobb a kiesés, akkor 540, ha 60 és 80 százalék közötti, akkor 420, ha 40-60 százalékos, akkor 300, ha 20-40 százalékos, akkor 180 euró a fejenkénti támogatás.
Az állam havi 500 millió eurót különít el a kereskedelmi bankok számára, melyek a vállalkozók számára előnyös hiteleket kínálnak majd.
A karanténba került alkalmazottak, valamint azon szülők, akik a gyermekük mellett ápolási díjat igényeltek, a bruttó fizetésük 55 százalékát kaphatják kézhez.
Azon munkáltatók, amelyek jövedelme legalább 40 százalékkal visszaesett, elhalaszthatják a járulékok és a jövedelemadó-előleg befizetését.
Azon cégek, amelyek 2014 és 2018 közötti veszteségüket eddig még nem számolták el, lehetőségük lesz azt egyszerre érvényesíteni.