A Napraforgó lett az ország tortája idén

A torta főbb alkotóelemei a pirított napraforgómag, a vilmoskörte, a méz és a csokoládé. De megválasztották az ország cukormentes tortáját is.

A Napraforgó névre keresztelt torta lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Beszterce rózsája elnevezésű tortát választották - jelentették be kedden Budapesten.

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke elmondta: az idén tizenötödik alkalommal megrendezett versenyen a Magyarország tortája címet Fodor Sándornak, a budapesti Habcsók Cukrászda cukrászának Napraforgó elnevezésű tortája nyerte el, amelynek főbb alkotóelemei a pirított napraforgómag, a vilmoskörte, a méz és a csokoládé.

Füredi Krisztián nyerte meg a Magyarország cukormentes tortája versenyt. Mint Nándori László zsűrielnök elmondta, az idei döntő nagyon szoros volt, a győztes végül a Beszterce rózsája lett. A hozzáadott cukor nélkül készült tortában a sárgabaracké a főszerep, a gyümölcs több rétegben is megjelenik, és ízében jól harmonizál a dióval és az étcsokoládéval – írja az szmo.hu.

Ország tortája
MTI
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek