Tavaly karácsonykor volt az első országosra dagadt botrány abból, hogy a Posta nem tudta időben kézbesíteni a leveleket, csomagokat. Volt olyan, aki bő két hónapos csúszással kapta meg a csomagját. Posta akkor azt mondta, hogy túl sok csomaggal kellett megbirkózniuk, ez pedig az egyre kevesebb dolgozó miatt nem ment az elvárható ütemben.
Úgy látszik a postai dolgozó hiány már a kisvárosokat is elérte. Legalábbis Tóth Gábor kőszegi városi képviselő szerint, aki a Hello Kőszeg blogon számolt be a jelenségről. Írása aztán a választókat is vélemény küldésre késztette.
Nem egy olyan komment van, amely szerint a kevés kézbesítővel dolgozó posta hetes csúszásokkal viszi ki a levelet, de olyan is előfordul, hogy egyszerűen meg sem kapják a küldeményt.
Az egyik beszámoló arról ír, hogy volt már olyan, hogy egy társasház leveleit egy csomagba gumiza a padon találták meg. Mások pedig arról írtak, hogy nem ritka, hogy a Gyöngyös vet ki magából leveleket. Szerintük a postások olykor a patakba dobják a küldeményeket.