A szakértő szerint Moszkva igyekszik megakadályozni az Orbán-Zelenkszkij találkozót

Kétséges, hogy az EP-választásig lesz Orbán-Zelenszkij-csúcs.

Hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával és a kijevi elnöki hivatalt vezető Andrij Jermakkal tárgyalt Ungváron. Rácz András külpolitikai szakértő ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy Moszkva igyekszik megakadályozni az Orbán-Zelenkszkij találkozót, a kérdés az, hogy van-e elég befolyása arra, hogy ezt a találkozót megakadályozza - számolt be az RTL Híradó. Feledy Botond külpolitikai szakértő szerint kétséges, hogy az EP-választásig lesz Orbán-Zelenszkij-csúcs, legalábbis Orbán Viktor aligha fogja forszírozni.

MTI/Nemes János

Feledy szerint a mai sajtótájékoztató rámutatott arra, ahogy a Szijjártó Péter-féle külügy működik: nem utasítják el az Orbán-Zelenszkij találkozó ötletét, de nem törekednek arra, hogy az könnyen megvalósuljon.

Mint az rtl.hu-nak elmondta, amikor már létrejöhetne a találkozó, akkor a magyar fél átfogalmazza az elvárásait. Kiderült ugyanis, hogy a kisebbségi jogok ügyében további feltételeket fogalmazott meg a magyar oldal.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet