Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a soproni rendőrök.
Egy 19 éves fertőszéplaki férfi közlekedett személygépkocsijával a 8518-as számú mellékúton, Fertőszéplak felől Hegykő irányába február 20-án 11 óra 34 perckor. Haladása során – vélhetően a jármű eltúlzott sebessége miatt – egy útkanyarulatnál elvesztette uralmát a személygépkocsi felett, és az úttestről letérve nekiment egy hídáteresznek.
Az ütközést követően a jármű először a tetejére borult, majd kerekein állt meg. A közlekedési balesetben a fiatal sofőr megsérült, a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
A balesetben a fiatal sofőr megsérült, a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
police.hu
Az eset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.
Az ütközést követően a jármű először a tetejére borult, majd kerekein állt meg.
police.hu
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!