A tetőről zuhant le egy 14 éves lány egy pécsi gyermekotthonban

Súlyos baleset történt egy pécsi gyermekotthonban: egy 14 éves lány az intézmény tetőablakán keresztül kijutott az épület tetejére, majd lezuhant. Az eset mintegy két héttel ezelőtt történt, a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a körülményeket.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság a történteket megerősítette, ugyanakkor a folyamatban lévő nyomozás miatt részleteket nem közölt – írja a Telex.hu.

A Gyermekvédelmi Központ Baranya Vármegyei intézményvezetője, Sinkó Szilárd tájékoztatása szerint a fiatal több mint tíz napig engedély nélkül volt távol az otthontól, majd a rendőrök vitték vissza az intézménybe. A lány ezután az éjszakai elhelyezésre szolgáló helyiségbe került, ahonnan a vele egy légtérben található konyha tetőablakán át jutott ki. Ehhez a biztonsági lánc rögzítését oldotta meg.

A szolgálatban lévő gyermekfelügyelő észlelte, hogy a fiatal eltűnt az épületből, és segítséget akart kérni. Közben újabb rendőri egység érkezett az intézményhez egy másik, szintén korábban eltűnt gyermek visszaszállítása miatt. Az otthon egyik lakója jelezte, hogy valakit a tetőn látott, ezt követően kezdték meg a környék átvizsgálását. A lányt végül az épület mellett, a földön találták meg.

A mentők a helyszíni ellátás után kórházba vitték. Állapotáról az intézmény nem adhatott tájékoztatást.

A gyermekotthon vezetője elmondta: belső vizsgálat is indult annak feltárására, hogyan történhetett meg a baleset. A tetőablak biztonsági megoldását az eset után átalakították, a végleges műszaki megoldást azonban szakember bevonásával alakítják ki.

Sinkó Szilárd szerint amikor egy gyermek rendőri kísérettel tér vissza az intézménybe, először az alapvető szükségleteiről gondoskodnak: felmérik az állapotát, lehetőséget biztosítanak számára tisztálkodásra és étkezésre, szükség esetén ruhát is adnak neki. Ezt követően beszélgetnek vele a történtekről, és elkészítik a szükséges dokumentációt.

Az intézményvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy az éjszakai műszakokban gyakran egyetlen dolgozó látja el a feladatokat. A baleset idején egy gyermekfelügyelő tartózkodott a tízfős csoporttal, amikor a visszaszállított lány is megérkezett.

Elmondása szerint a gyermekvédelmi rendszer egyik régóta fennálló problémája az egyszemélyes éjszakai szolgálat. A bekerülő gyerekek egyre összetettebb problémákkal érkeznek, miközben a rendszerben komoly szakemberhiány, alacsony bérezés, férőhelyhiány és növekvő adminisztrációs teher is nehezíti a munkát.

Sinkó szerint az engedély nélküli eltávozások hátterében sokszor nem maga az intézmény áll, hanem a fiatalok szabadságvágya, kapcsolatai vagy szerhasználati problémái. A jogszabályi keretek miatt ezek korlátozása is nehéz.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Baranya vármegyei vezetője, dr. Gálné dr. Babinecz Erzsébet arról beszélt: egy ilyen esemény nemcsak a sérült gyermek, hanem a társai és az intézmény dolgozói számára is komoly lelki megterhelést jelent. Mint mondta, a történtek után a munkatársaknak egyszerre kell feldolgozniuk a történteket, feltárniuk az okokat és megtalálniuk azokat a megoldásokat, amelyekkel hasonló eset a jövőben megelőzhető.

Címlapképünk csak illusztráció!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló