Megkérdeztem a páromat, szerinte miért van az, hogy én róla mindig inkább előnyös képeket csinálok (még akkor is, ha valami vicces történik a képen), ő pedig főleg előnytelen, nyomorék képeket gyárt rólam? Mindketten tanultunk képi ábrázolást, de annak ellenére, hogy mindkettőnknek van tapasztalata, ugyanúgy megfigyeltük a jelenséget.
Íme a válasza:
„Az nekem még annál is egyel valóságosabb, mint amikor a nem beállított, retusált, fényelt arcodat látom, és eszembe jut, ezek nélkül is mennyire gyönyörű vagy. A nyominger fejedet meg a hülye pózaidat meg kell örökíteni, mert vicces. Amikor szép vagy, abban elveszek. Nem jut eszembe, hogy lefotózzalak. Én, amikor szépnek látlak, inkább levideózlak. Például hajszárítás vagy ruha próbálgatás közben. Ilyenkor te veszel el valamiben. A lányok sokkal hajlamosabbak magukról is előnyös és kitalált képeket készíteni, de készüljenek el azok a képek is, amik az én valóságomban vannak. A nőkben nincs meg az a késztetés, hogy megörökítsék a párjukat, amikor önfeledten hülyülnek vagy megfeledkeznek magukról.”
Na itt azért beleálltam a dologba. Dehogy nincs meg! Ugyanúgy szeretem lefotózni őt, amikor elmerül valamiben, mégis mindig jól néz ki az összes képen. Még akkor is, amikor alszik. Gondolhatjátok, rólam milyen képek készültek álmomban...
„Jó, hát lehet, hogy csak annyiról van szó, hogy mi hajlamosabbak vagyunk a baromkodásra. Kevésbé vagyunk romantikusak, kevésbé értünk az esztékiához, és ennek a lenyomata látszik a képeken.”
Ez nem rossz felvetés, de sovány vigasz :D
Nálatok is ez a helyzet?
