A törökök ismét beveszik Magyarországot

Legalábbis a szálláshelyeken: az ezeken töltött eltöltött vendégéjszakák számában a 2004-es értékhez képest a 2013-as számok 151,6 százalékos növekedést mutatnak, már ami a török turistákat illeti.

Czunyi Tímea, a Magyar Turizmus Zrt. piacfejlesztési menedzsere szerint ez az arány a szállodákban eltöltött vendégéjszakáknál is hasonlóan alakult, itt 150,4 százalékos növekedés tapasztalható. Sőt, úgy tippel, hogy jövőre akár 10 százalékos növekedéssel is lehet számolni, mivel idén az első 8 hónapban a vendégéjszakák száma már több mint 6 százalékos növekedést mutat az előző év azonos időszakához képest. A Turkish Airlines már napi három járatot közlekedtet Isztambulból Budapestre, ami szintén hozzájárulhat a növekedéshez és egyre többen érkeznek üzleti céllal is az országba.

paulmelllor @ Flickr

Tapasztalataik szerint egyébként a Törökországból utazók szeretik az országot, pozitív érzelmeket táplálnak iránta. A turistáik 80 százaléka jellemzően a Bécs-Prága-Budapest háromszöget látogatja a régióban egyhetes utazással, ebből 2-3 éjszaka jut a magyar fővárosra - mondta Czunyi Tímea. Hozzátette: azon dolgoznak, hogy a turisták a vidéki városokat - például Pécset vagy Szigetvárt - is megismerjék, ahol török emlékekkel is találkozhatnak. A török beutazó turizmusnak lendületet adhat az is, hogy a török kormány támogatja az egykori Oszmán Birodalom emlékhelyeinek felújítását.

Az Euromonitor International nemzetközi kutatóintézet szerint Törökország a dinamikusan növekvő küldőpiacok közé sorolható: az ország lakossága 2012-ben 28,8 millió külföldi utazást tett, ami 2,5 százalékos növekedés az előző évhez képest és a turistáik 10 százalékkal többet, 11,9 milliárd török lírát költöttek. A legtöbben, a török utazók 43,6 százaléka a 25–34 éves korosztályból kerül ki. Az 50–64 év közöttiek aránya 15,8 százalék, a 15–24 év közöttieké 14,5 százalék.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek