A választók 86 százaléka találkozott azzal az állítással, hogy Márki-Zay Péter magyar katonákat és fegyvereket küldene Ukrajnába, és azok közül, akik találkoztak vele, 60 százalék igaznak is tartja az állítást - derül ki a Dimenzió Média Alapítvány HVG által ismertetett kutatásából.
A valóságban Márki-Zay mindössze annyit mondott, hogy egy ilyen irányú NATO-döntés esetén (ami természetesen azóta sem született meg) akár katonai segítséget is nyújtana Ukrajnának, a kutatás szerint mégis a Fidesz támogatóinak 88 százaléka azonosult a kormányzati narratívával. A pártnélküliek 61, de még az ellenzéki szavazóknak is 30 százaléka tartotta igaznak, hogy Márki-Zay magyar katonákkal támogatná Ukrajnát.
Annak a két állításnak, hogy a baloldal elvenné a 13. havi nyugdíjat és támogatná a nemátalakító kezelések népszerűsítését némileg alacsonyabb volt az elterjedtsége és az elfogadottsága, de a Fidesz-szavazók többsége és a pártnélküliek közel fele ezeket is elhitte.
Vicsek Ferenc, a jelentés egyik készítője szerint a tanulság az, hogy „nem lehet szabad és demokratikus választásokról beszélni ott, ahol a polgárok jelentős része, a választást érdemben befolyásoló aránya nem találkozik a politikai versenyben részt vevők egy részének üzeneteivel, így azokkal sem, amelyek idejében cáfolják a róluk terjesztett hamis állításokat.” - írja a MaNcs.