Ez a vasi pálinka bizony eredetvédett lett

Az Eredetvédelmi program keretében nemzeti oltalmat kapott a nedű.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón a Magyar Pálinka Házában kiemelte: a Vasi vadkörte pálinka révén egy újabb pálinkavidék is felkerült a pálinka alapanyagául szolgáló gyümölcsök termőtájai közé. A pálinka és a gyümölcs termőhelye ugyanis összekapcsolódik a magyarországi és az uniós eredetvédelmi rendszerben.

Emlékeztetett: a Földművelésügyi Minisztérium (FM) 2014-ben tűzte ki feladatként, hogy minél több magyar élelmiszer és ital legyen földrajzilag eredetvédett azért, hogy megfelelő minőségben jól láthatóan legyen jelen a belső és külső piacokon egyaránt. Ennek jegyében indult el 2015-ben az Eredetvédelmi program.

A pálinkánál különösen fontos, hogy lehetőleg az ország valamennyi jelentős termőhelye legyen eredetvédett, hogy minél több pálinkavidék legyen az országban. Fontos, hogy Magyarország a megfelelő jogi és szakmai háttérrel élni tudjon az Európai Unió eredetvédelmi szabályai által nyújtott lehetőségekkel.

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikomokért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a vadkörte olyan különleges gyümölcs, amelyet már az ókorban is ismertek, és szerettek az emberek. Amikor a térség eredetvédett pálinkájáról született döntés, azért határoztak a vadkörte mellett, mert az egyik leggyakoribb vadgyümölcs és az emberek évszázadok óta ismerik és szeretik, hathatós marketinget is lehet hozzá kapcsolni.

Az előállító Birkás Pálinkaház tulajdonosa, Birkás István kijelentette: a Vasi vadkörte pálinka oltalom alá helyezése azért nagy dolog, mert egy olyan helyileg ismert érték kapott eredetvédelmet, amely példaként szolgálhat mások számára is.

2016-ban 965 ezer hektoliterfok pálinka - egy hektoliterfok 2 liter 50 százalékos pálinkának felel meg - került kereskedelmi forgalomba, szemben az előző évi 908 ezer hektoliterfokkal. A bérfőzött párlat mennyisége tavaly 4,3 millió hektoliterfok volt, 2015-ben ez a mennyiség 4,8 millió hektoliterfok volt. A magyar pálinka döntő hányada belföldön fogy el, a kivitel mennyisége elenyésző.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód