Összesen hét védőnő akadt az országban, aki elégedett a szolgálat július elsejei állami átvételével - ez derült ki egy friss felmérésből, amit a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) juttatott el a Népszavához.
"A hét elégedett védőnőből négy valójában annak örült, hogy megkapta a júliusi 18 százalékos ágazati béremelést, amely egyébként minden egészségügyi szakdolgozót megilletett. A másik három válaszadó nem árulta el az okot. Az átvettek körében végzett második célzott felmérésben már azzal is elégedettek voltak, ha nem romlottak a munkafeltételek. De a helyzet alig javult az elmúlt másfél hónapban" – mondta a lapnak a felmérésről Szalainé P. Boglárka, a FESZ védőnői alapszervezetének vezetője.
A válaszadók csaknem harmada számolt be arról, hogy az átállás óta saját költségen kellett kisebb értékű felszerelést, eszközöket vásárolnia ahhoz, hogy el tudja látni a feladatát.
A védőnői szolgálatok államosítása óta az önkormányzatok egy része teljesen kiszállt a fenntartásból, július elsejétől nem fizetik a takarítást, megszüntették az internet- és telefon előfizetést, a védőnők még papírt se kapnak a nyomtatóba.
A lap szerint a bérszámfejtéshez szükséges jelenléti ív leadása is kész tortúrává vált. Eddig ebédszünetben, munka után egy kis kitérővel leadták a polgármesteri hivatalban a nyomtatványt, most akár 100 kilométert is el kell autózni ugyanezért.
A Népszava emlékeztet rá, hogy Rétvári Bence területet felügyelő belügyminisztériumi államtitkár szerint nem okoz gondot az államosítás, hiszen 45 kilépő védőnő helyére 25 szakember érkezett.