A világ legnagyobb betleheme épült meg a Fertőn

Fertőmeggyesen (Mörbisch) téli attrakcióvá vált a víziszínpad.

A mörbischi (Fertőmeggyes) tószínpad nyáron musical előadásairól ismert. Idén először télen is attrakcióvá vált a szabadtéri színpad: a szervezők szerint a világ legnagyobb betleheme épült rajta. Szombat délután hivatalosan is megnyitották a mörbischi téli csodát.

Pazar téli látványosság épült a víziszínpadon.
ORF.at

A gigantikus karácsonyi betlehem 90 méter széles és 18 méter magas, keleti stílusban épült, megközelíthető és kézzelfogható. A látogatók a színpadra és ezáltal a betlehembe is beléphetnek - írja az ORF.at.

A betlehem Manfred Waba díszlettervező munkája. Az építményt pazar fényvetítéssel teszi élővé és kelti életre a karácsony csodáját.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek