Ki lesz fizetve az acsádi Idősek Otthonát ért kár

Információink szerint, amikor a március 10-i tűzeset kárrendezését el akarta indítani a kormányhivatal, azzal szembesültek, hogy a biztosítást korábban felmondták.

Március 10-én tűz ütött ki az acsádi Idősek Otthonában Halálos tűz az acsádi Idősek Otthonában - videóval 2012. March 10. 11:20 . Két szoba égett ki, de a lángok átterjedtek a tetőszerkezetre is, ami többször újra kigyulladt. A tűz következtében egy lakó meghalt, többen megsérültek, és a lakókat ki is kellett költöztetni. Az anyagi kár jelentős, de egyelőre nem tudjuk, mekkora érték veszett oda.

Felmondták a biztosítást

Információink szerint az Otthont működtető kormányhivatal ma akarta elindítani a kárrendezést a biztosítónál, de azzal szembesültek, hogy az Otthon biztosítását egy levélben felmondták, a levelet Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke írta alá.

Leégett az Acsádi Idősek Otthona új pavilonjának teteje
Galériánk a tűzről
Tánczos Mihály

A mai megyei közgyűlésen is szóba került a dolog, Fehér László, Celldömölk polgármestere (MSZP) kérdezett rá az ügyre. A kérdésre Marton Ferenc, a közgyűlés alelnöke (Fidesz) válaszolt, azt mondta, minden rendben van, a biztosító fizetni fog.

A megyeházáról kapott információk szerint a megyei tulajdonú intézmények egy csomagban voltak biztosítva, azok állami tulajdonba kerülésekor mondta fel a megye vezetése a biztosításokat.

Kun László megyei főjegyző arról tájékoztatott, hogy a volt megyei tulajdonú intézményekre március 31-ig érvényes a felelősségvállalás, vagyis a biztosító ki fogja fizetni az Otthont ért károkat.

A főjegyző azt is elmondta, hogy a biztosítási szerződéseket meg fogják hosszabbítani, így minden, korábban megyei intézménynek érvényes biztosítása lesz a jövőben is.

Tisztelt Szerkesztő Úr!

Az acsádi tűzeset biztosítása ügyében küldött megkeresésére hivatkozással az alábbiakról tájékoztatom:

A Vas Megyei Önkormányzati Hivatal vagyon- és felelősségbiztosítási szerződéssel rendelkezett a megyei önkormányzat tulajdonában és fenntartásában lévő intézmények vonatkozásában. A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény 2. § (4) bekezdése alapján "a megyei önkormányzatok helyébe az általuk e törvény szerinti vagyonátadást megelőzően létesített, az átvett vagyonnal, illetőleg intézményekkel kapcsolatos jogviszonyok tekintetében 2012. január 1-ét követően általános és egyetemleges jogutódként az állam, illetőleg a törvényben meghatározott szervek lépnek."

Tekintettel arra, hogy a biztosítási jogviszonyt a belépő jogutód szervek egyike sem mondta fel, a biztosítási szerződés - álláspontunk szerint - érvényesíthető.

Tisztelettel: Ágh Ernőné főigazgató

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Halálos tűz az acsádi Idősek Otthonában - videóval

Egy áldozata van annak a tűznek, amely ma délelőtt ütött ki az acsádi idősek otthonának tetőterében. Képek és videó az oltásról.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet