Dr. Fényes Márta tüdőgyógyász még sportoláskor is hordatná a maszkot mindenkivel, hiszen elmondása szerint a forszírozott légzéssel akár 5–10 méter távolságra is eljuthat a kifújt levegő maszk nélkül – írta meg az Index.
Szintén rizikót jelentenek a szakember szerint a dohányzó emberek, hiszen az általuk kifújt cigarettafüst akár 3-4 méter távolságra elszáll, és ha a dohányzó fertőzött, akkor a vírust is ilyen intenzitással közvetíti.
Dr. Várdi Katalin, az InspiroMed légzésközpont főorvosa úgy látja, fogytán az emberek türelme a maszkviseléssel kapcsolatban, pedig ez éppen a lehető legrosszabb időpont erre. Az orvosnő szerint az, hogy már többen megkapták az oltást, ez magabiztosabbá teszi az embereket és nem veszik olyan szigorúan az előírásokat. A vakcina előtti időszak szerinte olyan szempontól biztonságosabb volt, hogy az emberek jobban féltek, ezért bezárkóztak.