Ádám Tamás szomszédjai nem tudták, ki lakik mellettük

"Látszott, hogy nincs jó állapotban, és nagyon elvan a gondolataiban."

Ahogy arról lapunk is beszámolt Tragikus körülmények között, 66 éves korában meghalt a Família Kft. főszereplője, Ádám Tamás 2018. September 06. 20:17 , 66 éves korában elhúnyt Ádám Tamás, a Família Kft. fárfi főszereplője.

A lapok először csak „tragikus körülményeket” említettek Kiderült mi okozta Ádám Tamás tragikus halálát 2018. September 07. 12:48 , de nem sokkal később az is kiderült, a népszerű színész öngyilkos lett, ehhez minden bizonnyal gyógyszerek vett be, a sajtóhírek szerint a helyszínelés után két szatyor gyógyszerrel távoztak a szakemberek.

A Bors bulvárlap mai riportjában a haláleset újabb körülményeit tárja fel.

Adám Tamás otthonához érkező újságíróknak a szomszéd így nyilatkozott:

„Nem sokat beszélgettem vele, általában csak köszöntünk, de az utóbbi hetekben már az is elmaradozott a részéről. Látszott, hogy nincs jó állapotban, és nagyon elvan a gondolataiban. …Nem gondoltam, hogy ő az, nem ismertem fel, pedig 1-2 éve már itt laknak. A szakáll miatt nem tűnt fel, hogy Ádám Tamás az, akivel naponta összefutok. Sőt, úgy tűnt, hogy nem is akarta, hogy tudjunk a híres szerepéről.”

népszava.hu

Azt már egy másik szomszéd tette hozzá, hogy:

„Itt laknak a feleségével. A mellettük levő lakásban a lánya és a párja él kicsi gyermekükkel, Samuval. Nagyon rendes család, teli van virággal körülöttük minden, ebből is tudtam, hogy rossz emberek nem lehetnek. Igazi művész család, a lány fest, de azt nem tudtam, hogy a nagypapa Ádám Tamás.”

A Bors írásából az is kiderül, hogy Ádám Tamás fia nem más, mint a Roy és Ádám Trió zenekar gitárosa, Nagy Ádám.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló