Admiral: Győzni kell!

A tavaszi szezon nyitómeccsén a Vasas ellen lép parkettre az Admiral-Haladás VSE futsal csapata. Pálmay Tamás, a zöld-fehérek vezetőedzője szerint jó erőállapotban várja csapata a mérkőzést, amelyen természetesen győzelemmel kalkulál.

Várakozáson felül teljesít eddig a szombathelyi alakulat. Pálmay Tamás tanítványai hazai környezetben veretlenek, és e remek szériát folytatná természetesen az angyalföldiek ellen is a csapat.

– Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a Vasas az egyik meghatározó tagja az élvonalnak. A piros-kék együttest elsősorban fiatal focisták alkotják, rengeteget futnak, kiválóan cseleznek, felvállalják az egy-egy elleni párharcokat. Alaptaktikájuk leginkább a kontrajátékra épül, ebben a legerősebbek, ezt bizonyították ellenünk is a nyitófordulóban. Mellettünk szól viszont a hazai pálya előnye, lelkes szurkolótáborunk mindig extra motivációt jelent a fiúknak. A téli szünetben is folytatódtak az edzések, játszottunk felkészülési mérkőzéseket is. A srácok „harapnak”, nagyon várják már a rajtot. Együtt van a társaság, úgyhogy bizakodóan várom a bajnoki kezdést. Emellett fűt minket a visszavágás vágya is, hiszen ősszel egy ötöst kaptunk a fővárosban. Kemény ütközet lesz, de bízom a srácokban – fogalmazott Pálmay Tamás.

Ugyancsak az Admiral-Haladás VSE-vel kapcsolatos információ, hogy az egykori berettyóújfalui játékos, Póta Balázs megfelelt a próbajátékon. A szakmai stáb szerint erősítést jelentene a futballista, a napokban eldől, hogy sikerül-e leigazolni a fiatal focistát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport