Ágh Péter és V. Németh Zsolt is szembe ment a Fidesszel

Hiába írta alá még Orbán Viktor is az átláthatósági törvény előterjesztését, vannak, akik ellentartottak a kormánypárt soraiból.

A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté bejelentette, hogy mégsem szavaz az Országgyűlés az átláthatósági törvényről, elhalasztják a voksolást.

Mint ismert, a tervezet értelmében a Lánczi Tamás vezette Szuverenitásvédelmi Hivatal listát készíthetne azokról a szervezetekről, amelyek megítélése szerint külföldi érdekeket szolgálva veszélyeztetik Magyarország szuverenitását. Ezek a szervezetek szigorúbb szabályozás alá kerülnének: például nem fogadhatnának el egyszázalékos adófelajánlást, és külföldi támogatásokat is csak a NAV engedélyével kaphatnának, vezetőiket pedig kiemelt közszereplőnek minősítenék. A tervezet gyakorlatilag ellehetetlenítené a kormánytól független civil szervezetek és a sajtó munkáját.

A csütörtöki törvényalkotási bizottság napirendjéről levesszük az átláthatósági törvényt, és nem hozunk döntést a nyár előtt a kérdésben, nem szavaz erről az Országgyűlés – többek között ezt mondta el Kocsis, amit a Facebook oldalára is kitett.

Egész pontosan így fogalmazott:

„A frakció egységes abban a tekintetben, hogy a szuverenitásvédelem érdekében a jogi eszközöket be kell vetni. Abban azonban vita van, hogy ezek az eszközök milyenek legyenek.”

Mint mondta, a vitatott átláthatósági törvény tárgyalását őszre halasztják, hogy legyen idő a szakmai szervezetek javaslatainak mérlegelésére.

Korábban Orbán Viktor miniszterelnök a hatalmas politikai vihart kiváltó javaslatot enyhének nevezte, Lázár János építési és közlekedési miniszter viszont elismerte, hogy vita van a Fideszen belül is a javaslatról.

De kik nem vállalták fel névvel a Fidesz-KDNP frakció túlnyomó többsége által támogatott törvényjavaslatot? Kik közül kerülhettek ki azok, akik a frakción belülről vitát generáltak, és ezzel megakasztották a független sajtó és a civil szervezetek elleni támadást? A 444.hu lehozta a listát, amelyen szerepel többek között Ágh Péter, Vas 02. számú- és V. Németh Zsolt, Vas 03. számú egyéni választókerületének képviselője is.

A Fidesz oldaláról:

• Ágh Péter
• Csibi Krisztina
• Czunyiné Dr. Bertalan Judit
• Ferencz Orsolya
• Fónagy János
• Gulyás Gergely
• Horung Ágnes
• Illés Boglárka
• Lázár János
• Menczer Tamás
• Nagy István
• Orbán Balázs
• Szeberényi Gyula Tamás
• Tasó László
• Tiba István
• V. Németh Zsolt

És a KDNP-s "renitensek":

• Mihálffy Béla
• Navracsics Tibor

Címlapfotó: Facebook / V. Németh Zsolt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet