Aida is jobban teljesít

Szombathely a harmadik szezonban tesz kísérletet arra, hogy szabadtéri operával szórakoztassa az éppen nem nyaraló polgárait. Nem írjuk le sokadszorra, milyen úton talált vissza a város az Iseumi Szabadtéri Játékok hagyományához, kihasználva impozáns élő díszletét (a rekonstruált Isis szentélyt) és próbál - a válság dacára is - nemzetközileg jegyzett szabadtéri rendezvénnyé válni. (Nem egyszerű feladat.) Mindenesetre aki péntek este kiült a lelátókra, és a csillagos ég alatt végigélte Verdi egyiptomi köntösbe csomagolt szerelmi opuszát, az Aidát, az tudja: jó ez.

Teltház az Aida bemutatóján - a premier előtti pillanatokért kattintson!

Bonyhádi Zoltán

Még akkor is, ha sivatagi meleg van, kiszáradás ellen folyamatosan kortyoljuk az ásványvizet, kemény a szék, párnát meg nem hoztunk magunkkal, és a távoli szektorból az arcokat és a finom mozdulatokat már nem látni. De nem bánjuk, mert messzebbről a színpadkép jobban összeáll (operában pedig nem mindig szerencsés, ha belelátunk a szerelmes hajadonoknak mondott ötvenes hölgyek dekoltázsába.)

Tényleg teltház van, pedig nem kicsi a lelátó, ahol sok a német szó. Sok a fiatal – és ennek külön örülök.

„Szombathely jobban teljesít”

Nagy a kísértés, hogy részletezzem, miként köszöntötte a Mérei Tamás által újraélesztett játékokat a polgármester, Puskás Tivadar. Elég legyen annyi, hogy hosszas méltatásában, ugyanazokat a gondolati köröket többször megfutja. Hálásak vagyunk azért, hogy idén a tavalyi háromnegyed óra helyett már csak fél órát kaptunk a protokollból. (Így is éjszaka fél egy, mire Aida és Radames a sírba száll.) Amikor a polgármester oda ér, hogy: „Szombathely jobban teljesít”, a közönség egy része halhatóan felkuncog.

Kötelező protokoll a bemutató előtt

Bonyhádi Zoltán

Az első képeknél a zenekar még tompán szól, a Fáraó is a hangját keresi. Olyan érzés fog el, mintha bábszínházban lennénk, a fenti szektorból úgy látom mozogni a figurákat. Aztán bejön Lukács Gyöngyi, a tér minden zugát kitöltő hanggal, és kioltódnak a félelmeim. Lassan beleolvadok az etióp és az egyiptomi királylány szerelmi vetélkedésébe.

Kár a méricskélésért – hogy rendezésben és látványban miért érzem ezt a harmadik iseumi operát az eddigi legjobbnak és legösszeszedettebbnek. De már önmagában az is dicséret: a színpadi teret nem érzem szűkösnek, működik az Iseumban Verdi. A díszlet színében és stílusában beleolvad a szentélybe, kiszolgálja a darabot, szinte észrevétlen, finom megoldásokkal. Nincsenek színpadra kivezényelt elefántok, sem lovasszekerek, de elég például egy szófa, hogy jelezze, változott a helyszín, és már az egyiptomi királylány szobájában járunk. A rendezés is ilyen, nem hiányzik a barokkosan kicicomázott operacirkusz, megadíszletekkel és piramisokkal, még mű pálmafákkal se nyomják agyon a színpadképet. A jelmezek is elegánsak – a táncoslányok rózsaszín szoknyácskája és bugyija a legmerészebb húzás.

Amitől tényleg profibban működik, mint pár éve, hogy a nagy nevek mellett a kórusnak is teste van, ereje és hangja. A tánckarnak is örülök, ők azok, akik vizuálisan is felpezsdítik a színeket. Külön dicséret a szombathelyi balettos kislányoknak – hiba nélkül, végigcsinálták a koreográfiákat.

A próbán készült képekért kattintson!

Bonyhádi Zoltán

Előzetesen voltak kétkedő hangok, hogy lehet-e az Iseumban Aidát játszani. Kürthy András rendező Hány saru és elefánt kell a szombathelyi Aidához? 2013. July 18. 07:56 tisztességes munkát végzett, olyan Aidát kaptunk, ami ide lett hangszerelve. Én azért – tudom, ezzel nincs mindenki így – ha színházról van szó, szeretem ha meglepnek, ha nem azt kapom feltétlenül, amire számítok, ha kísérletezőbb, merészebb egy előadás.

Az oboa hangjára mindig felkapom a fejem

A zenekart az első két felvonásban néha még tompának hallom, a szünet után, a harmadik felvonástól mintha erősebben szólna. A legélesebben a második felvonásban, az ominózus rézfúvós bevonulásnál van bennem hiányérzet, amikor megérkezik Radames győzelmi menete, érzem, hogy nincs elég teste a muzsikának. Még adnék rá egy kis kakaót…– De gyanítom ez az iseumi szabadtér legfőbb hátránya, hogy hiába a nagy lelátó, nincs ami körbeölelje a színpadot, így a hang egy része is elveszik.

Az oboára viszont mindig felkapom a fejem, az „O patria mia” csodálatosan szól, Lukács Gyöngyi érdeme, és a gyönyörűen kísérő oboistáé. A fáraótól eltekintve tényleg kiváló az énekesi gárda, tetszik Dana Liliana Ciuca Mattei játéka, messziről átjön a figura. Radamesként Kiss B. Atilla méltó partnere Lukács Gyöngyinek – becsukom a szemem, és velük szárnyalok. Lenyűgöző Ramfisként Dan Popescu, és Amonasroként Alexandru Agache is az egyik legjobban éneklő figura.

Aki nem tud olaszul, vigyen okostelefont

A szünetben néhányan kifogásolták, miért is olaszul szól az opera, és ha már olaszul, miért nincs kivetítve (ahogy az operaházban is) a szöveg magyarul. Ezt a problémát a fiatalabbak közül többen gyorsan megoldják: látok néhány okostelefont fényleni a sorok között.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!