Nem lett sebességmérő VÉDA a matricaellenőrző kapukból

A „Közúti ellenőrzés” tábla nem jelenti automatikusan, hogy sebességet mérnek.

Vas megyében két olyan helyre került ki néhány napja „Közúti ellenőrzés” tábla, ahol évek óta üzemel a matricaellenőrző kapu. A 87-es főúton Kőszegnél, illetve a 89-es főúton, Torony közelében.

Közúti ellenőrzés tábla került ki több matricaellenőrző kapuhoz
TM/Nyugat.hu

Egy olvasónk kérdezte, igaz-e az az interneten terjedő hír, miszerint július 1.-től már sebességet is mérnek ezek a kapuk?

Kiderült, hogy a hír nem igaz.

A tábla kihelyezése nem jelenti azt, hogy sebességet is mérnek a Torony közelében található kapunál
TM/Nyugat.hu

A táblák most olyan helyekre kerültek ki, ahol az aszfaltban a beépített hurok méri a tengelysúlyt, a tengelycsoportot és az össztömeget, amit a kapu által rögzített egyéb adatokhoz (rendszám, hosszúság) rendelnek hozzá. Az adatfeldolgozást, kiértékelést pedig jellemzően harmadik fél végzi.

VÉDA-kapu a 84-es főúton, Sárvár közelében
TM/Nyugat.hu

Gyorshajtásért tehát továbbra sem várható ezekről a helyekről büntetés, egyéb hiányosságokért, vagy túlsúlyért pedig ugyanúgy, mint eddig.

A 89-es főúton egyébként egy kapu nélküli tengelysúlymérő helyhez is került ki új tábla.

Kapu nélküli tengelysúlymérő helyhez is kikerült a jelzőtábla a 89-es főúton
TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló