Alita, Dzseferzon, Kaled: ezek új babanevek

Maugli viszont továbbra sem lehet a gyerek.

2021-ben sem csökkent a benyújtott névkérelmek száma: közel 700 új keresztnevet szerettek volna anyakönyveztetni a szülők Magyarországon – írja a 24.hu a Nyelvtudományi Kutatóközpont tájékoztatása alapján.

Dr. Raátz Judit tudományos főmunkatárs új jelenségnek nevezte, hogy a hazánkban elismert 13 nemzetiség országos önkormányzatának honlapján is megtalálható már az adott népcsoport névlistája. A szakértő elmondta, 2021-ben az utónévbizottság 108 nevet javasolt anyakönyvezésre, amelyből 63 női és 45 férfinév.

A névkérelmek nagy százaléka külföldi névre irányult, azonban a főmunkatárs elmondása szerint a szülők nehezen fogadják el, hogy magyar állampolgárként minden idegen nevet a magyar kiejtésnek megfelelően, a magyar helyesírás szerint kell bejegyezni. A legtöbb kérelem éppen azért nem kap zöld utat, mert a nevet a szülők idegen helyesírással kérik.

Elfogadott női nevek:

• Femke: német eredetű név, amelyet főleg, holland, német nyelvterületeken használnak, lehet a fridu (béke, védelem, biztonság) nevek önállósult kicsinyítője, vagy fríz eredetű, jelentése: kislány;

• Alita: az Adél név spanyol nyelvben elterjedt alakváltozata;

• Mildi: az anyakönyvezhető Milda alakváltozatának tekintjük;

• Malajka: arab eredetű név, jelentése hírvivő angyal;

• Kassziopeia: görög eredetű név;

• Terra: latin eredetű név, jelentése, föld

• Mézi: az angol Maisie név kiejtését követő változata, a név a Margit skót Mairead változatának a kicsinyítő képzős változata.

Férfi nevek:

• Szotirisz: görög eredetű név, jelentése megmentő, a név ajánlott névnapja augusztus 6.;

• Szahel: jelentése tenger,

• Ömer: héber és arab eredetű név, jelentése hosszú életű, vidám, virágzó;

• Kaled: arab eredetű név, jelentése halhatatlan, örök

• Raed: arab eredetű név, jelentése felderítő

• Dzseferzon: angol eredetű, jelentése Jeffrey fia

• Rahmel: arab név, jelentése bizonytalan, talán Isten fia.

Ezek mellett elfogadtak két név összetételéből keletkezett női neveket is, mint például: Annazsófia, Annalea, Annadóra, Annadorka, Elizabella, Minabella. Az úgynevezett uniszex nevek bejegyzése nem lehetséges, de így is is akadt bőven a kérelmekben: Zuri, az Erin, az Éden, a Nam, a Penda, a Doron, a Zola, a Melek, a Tyler, a Sasha, a Lio és az Angel, melyeket nem javasoltak anyakönyveztetésre.

Szintén nem tanácsolták a névjegyzékbe vételét a túlságosan becéző alakú neveknek sem, mint a Marci, a Levi, a Bandi, a Beni, a Nati, a Nuca, a Dorci vagy a Méhike. Érdekességként említette még az elutasított kérelmek között a mesefigura neveket, így a Krisztofórót és a Mauglit, a kitalált neveket, mint a Pancsi, a Csaky, az Almapille, a Rozs, a Pompánia, a Limpi és a Marcipán – idézi a 168ora.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos