Alkotmánybíróság: nem követtek el szabálysértést a járdafestő kétfarkúak Szombathelyen

Nem követtek el szabálysértést a Magyar Kétfarkú Kutya Párt „passzivistái” azzal, hogy Szombathelyen színesre festettek egy repedezett járdaszakaszt, hogy felhívják a figyelmet annak állapotára - mondta ki kedden az Alkotmánybíróság, melynek döntését a 24.hu szúrta ki a határozatok között.

Még 2017-ben történt, hogy beszámoltunk arról Feljelentéssel végződött a Kétfarkú Kutya Párt járdafestése Szombathelyen 2017. April 14. 20:03 : Szombathelyen is járdát festett a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Akkor a járási hivatal köztisztasági szabálysértésben részesítette őket. A döntést a Szombathelyi Járásbíróság is helybenhagyta, így írásbeli figyelmeztetést kaptak és a szabálysértési nyilvántartásba kerültek. A bíróság úgy ítélte meg, hogy véleménynyilvánításuk során más tulajdonát a tulajdonos hozzájárulása nélkül vették igénybe, miközben volt törvényes lehetőségük, hogy felhívják a figyelmet a járda hibájára.

A kétfarkúak az Alkotmánybírósághoz fordultak, és beadványukban arra hivatkoztak, hogy a végzés sérti az Alaptörvénybe foglalt szólásszabadságukat, és a művészeti alkotás szabadságához való jogukat. Az Alkotmánybíróság pedig úgy ítélte meg, hogy a cselekmény véleménynyilvánításként volt értékelhető, és nem okozott maradandó állagsérelmet, hiszen lemosható festéket használtak.

E tekintetben azt is fontos kiemelni, hogy egy repedezett járdaszakasz kiszínezése inkább derültséget okoz a járókelőkben, és így a cselekmény megítélésekor az eljáró szervek józan humorérzékére is szükség van

- hangsúlyozta a testület.

A 2017-es járdafestési akcióról készült képeink itt láthatók:

Járdát festett a Kétfarkú Kutya Párt az Ady téren
Járdát festett a Kétfarkú Kutya Párt az Ady téren
Mészáros Zsolt
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet