Álomrandi lett a vége egy kettős gyilkosságnak Angliában

Egy 15 éves tinipár brutálisan végzett egy kéttagú családdal, majd összebújva megnézték az Alkonyatot, mintha egy teljesen normális napot tudhattak volna maguk mögött.

Még áprilisban gyilkolták meg a 49 éves Elizabeth Edwardsot és a 13 éves lányát, miközben azok békésen aludtak az ágyukban - írja a DailyMail. A 15 éves fiú később megpróbálta elvinni a balhét, hogy megmentse a barátnőjét a börtöntől, de a bíróságon mindkettejüket elítélték. A bíró csak annyit mondott, hogy kifejezetten borzalmas üggyel találták szemben magukat, hiszen a pár mindkét tagja csak 14 éves volt, amikor elkövették a borzalmas tettet.

Az egész csak egy hülye viccként kezdődött a két tini között, de később egyre durvább dolgokat kezdtek el kitervelni, miközben egy közeli folyó partján sétálgattak. A motivációjuk csak annyi volt, hogy a 15 éves lány egész egyszerűen nem kedvelte a 49 éves áldozatát, de az nem derült ki, hogy pontosan miért. A tárgyaláson megállapították, hogy a tettet a legkisebb részletekig kitervelték, és különös kegyetlenséggel végeztek az áldozataikkal.

Ebben a házban történt a tragédia
dailymail.com

A végső tervet egy gyorsétteremben, néhány hamburger fölött eszelték ki, éppen úgy, mintha csak azt beszélték volna meg, hogy mi a házi holnapra. Ezután betörtek a kéttagú család otthonába, ahol először az asszonnyal, majd a 13 éves lánnyal végeztek. A gyilkosság után együtt megfürödtek, megnézték az Alkonyat című filmet, szeretkeztek egymással, majd összebújva elaludtak.

Az is megfordult a fejükben, hogy a tettük után öngyilkosok lesznek. A lány írt is egy levelet rövid levelet, amiben ez állt:

Baszd meg világ! Azt akarom, hogy elhamvasszanak, és a hamvaimat a kedvenc helyünkön szórják szét. Már semmi sem érdekel.

Miután elfogták őket, a lány azt nyilatkozta a rendőröknek, hogy teljesen jól érezte magát.

Kisebb dolgokért is volt már nagyobb lelkifurdalásom

- mondta teljesen nyugodtan.

Ők az áldozatok
dailymail.com

A tárgyalás után az egyik bűnügyi nyomozó azt mondta, hogy ilyen megdöbbentő esettel még sosem találkoztak. Szerinte a legmeghökkentőbb az egészben az a tény, hogy a két gyilkos mindössze 14 éves volt, amikor elkövették a bűntettet. Ezzel hivatalosan is Anglia legfiatalabb gyilkosaivá váltak.

Forrás: DailyMail

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló