Decemberben a CIA dróncsapást hajtott végre egy raktárépület ellen Venezuela egyik kikötőjében - írja a saját forrásaira hivatkozva a CNN.
A raktárat a CIA információi szerint a Tren de Aragua nevű drogbanda használta tárolóként, a benne álló kábítószert az USA irányába szállították a csempészhajókkal. A CNN megjegyzi, hogy ez lehetett az első alkalom, amikor az USA Venezuelán belüli célpontot támadott.
A támadás ideje alatt az épületben a CNN információi szerint nem tartózkodott senki, így a csapásnak nincsenek áldozatai. A lap tudomása szerint az akció sikeres volt, az épület és a benne tárolt kábítószer elpusztult a robbanásban. Ugyanakkor megjegyzik, hogy a hadműveletnek inkább szimbolikus jelentősége van, ugyanis Venezuela kikötőiben számos hasonló épület áll, így még a venezuelai nyilvánosságot sem mozgatta meg túlzottan az akció híre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!