Péntek este, szinte egy ajtónyi távolságra az „Újra elvadulni” megnyitójától, az Irokéz Galériában nyílt meg Szinyova Gergő Manapság, érzések című kiállítása. Az eseményt Miklósvölgyi Zsolt, az acb galéria munkatársa nyitotta meg, és már a felvezetésből kiderült: itt nem egyetlen festői program következetes végigvitele a tét, hanem éppen az, hogy ne legyen túl kényelmesen beazonosítható.
Miklósvölgyi szerint Szinyova festészetének egyik fontos sajátossága, hogy nem ragadt le egyetlen festészeti nyelvnél. Az újabb munkákban figurális elemek jelennek meg, de ezek közben geometrikusan szerkesztettek maradnak, mintha a modernista festészet fegyelmét valaki finoman meglazította volna, majd visszatette volna a polcra anélkül, hogy pontosan ugyanoda került volna.
A kiállításon vászonra és papírra készült munkák is szerepelnek, a terem végében látható három festmény pedig kifejezetten erre az alkalomra készült.
A kurátori olvasat szerint a képek mindenki számára ismerős állapotokat és szituációkat dolgoznak fel, néhol humorosan, máshol szokatlan allegóriák formájában. Ezek azok a jelenetek, amelyeknek első pillantásra van valami hétköznapi gravitációjuk, aztán elkezdenek kissé elcsúszni.
Talán ezért maradt meg leginkább egy ülő női akt.
Első ránézésre semmi rendkívüli: klasszikus póz, nyugodt kompozíció, a figurális festészet régi, stabil terepe. Aztán feltűnik, hogy az ülőgumók valamiért pirosak.
Nem drámaian. Nem horrorosan. Csak annyira, hogy az ember automatikusan történetet kezdjen gyártani hozzá.
S bár rengeteg kérdést vet fel ez a fajta színhasználat, a kép megnyugtató választ nem ad. És valószínűleg nem is akar.
A Manapság, érzések nem az a kiállítás, amelyik nagy gesztusokkal követeli magának a figyelmet. Inkább olyan, mint amikor valaki társaságban mond egy félmondatot, amin később hazafelé még elgondolkodsz. Nem minden kép találja el ugyanazzal az erővel a nézőt, de néhány egészen furcsa kis horgonyt hagy maga után.
