Ez itt az Anima idei nyári ozorai fellépése, melyen nagyon régi dolgainkból (Shalom és Hungarian Astronaut című albumok) válogattunk és elkísértek bennünket, illetve színpadra álltak velünk azok, akik több évtizede valamikor már együttzenéltek velünk
- írta ki Prieger Zsolt a nagy kék közösségi oldalra.
Hallgatáshoz nyomd a háromszöget!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.