Áprilisban megkezdődik a szombathelyi Rumi út és a 86-os főút kereszteződésének a felújítása

Jobb ha már most készül rá, ugyanis a munkák idejére teljesen lezárják az érintett szakaszt.

Áprilisban megkezdődik a szombathelyi Rumi út és a 86-os főút kereszteződésének felújítása, emiatt egy időre teljesen lezárják a szakaszt - közölte Tóth Kálmán, az érintett városrész önkormányzati képviselője a Facebookon.

Erről a kereszteződésről van szó
Kiss Tamás

Mint írja, a munkák nemcsak az autós forgalmat, hanem a kerékpáros és gyalogosforgalmat, valamint a tömegközlekedést is alapvetően befolyásolják majd. Konkrétumokról egyelőre nem tudni, a képviselő közlése szerint a tervezett forgalomkorlátozásokról és a munkaterületen való áthaladás lehetőségeiről az egyeztetések folyamatosan zajlanak a kivitelezővel és a forgalomtechnikai mérnökökkel, emellett a Blaguss Agora Hungary Kft. munkatársai szintén tervezik az alternatív tömegközlekedési útvonalakat, melyről a szolgáltató a lehető legrövidebb időn belül részletes tájékoztatást fog adni.

A szóban forgó kereszteződést az utóbbi években többször is feltúrták, legutóbb 2024 elején Ismét széttúrják Szombathelyen a Rumi út és a 86-os főút kereszteződését 2024. May 28. 09:07 , aztán nyár közepén Két hónappal ezelőtt javították a szombathelyi Rumi úti kereszteződés burkolatát, most megint felmarják az aszfaltot 2024. July 25. 15:32 újra.

A Rumi úti kereszteződés szerepelt a Szombathely legrosszabb útjait bemutató sorozatunkban is, négy évvel ezelőtt videós anyagot is készítettünk a helyszínen:

Arról, hogy milyen további útfelújításokra és zebraépítésekre számíthat idén Szombathelyen, ebben a cikkünkben Várhatóan idén megépülnek a Lázár János által beígért zebrák Szombathelyen February 23. 07:13 írtunk részletesen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet